2018. december 29., szombat

8. fejezet: Nyolcadik nap

A Hilltopba való megérkezésemet másnapra kellett időzítenem. Több tényező is arra késztetett, hogy változtassak a tervemen, és bár nagyon vágytam már arra, hogy Daryllel legyek, muszáj volt még egy kis türelmet gyakorolnom.
A lehető legtávolabb akartam vinni Steve-et és az embereket a Megváltók bázisától. Ehhez az kellett, hogy átkeljünk a fél erdőn, átgázoljunk egy folyón, és megküzdjünk jó néhány kóborlóval. Végül rátaláltunk egy tisztásra, ahol a gaz nem nőtt olyan magasra, és kellően nagynak bizonyult ahhoz, hogy felverjék a sátraikat és megpihenjenek egy időre.
Délután, még sötétedés előtt elindultak páran, hogy mind a négy kihelyezett találkozási ponton tartózkodjon valaki, hátha más is kihasználja Negan Alexandriában létét, és megkísérli a szökést. Hogy biztos ne tévedjen el senki, Steve-vel és Jareddel készítettünk egy vázlatos térképet, megjelölve az erdő jellegzetesebb részeit. Így minden távozónak volt egy viszonyítási alapja, hogy ha úgy érzi, eltévedt, legalább halvány fogalma szülessen arról, merre jár.
Egy kisebb hordával is számolnunk kellett, ami a tisztáshoz közel bolyongott. Nem akartam úgy elindulni Hilltopba, hogy a kóborlók alig egy köpésnyire vannak az emberektől, ezért összedugtuk a fejünket, hogy kiötöljünk valamit az eltüntetésükre.

2018. december 28., péntek

7. fejezet: Hetedik nap

Elkerülendő, hogy átaludjam a napfelkeltét, le sem feküdtem. Egész éjjel az újdonsült tervem lehetséges végkimenetelein agyaltam, a szoba egyik szegletéből a másikba sétáltam, bejártam az apró helyiség minden szabad négyzetméterét.
Leszabtam egy darabot a szekrényben talált fekete pólóból, felkötöttem, mint egy maszkot, aztán az ajtóhoz léptem. Arra való tekintettel, hogy Jareden és rajtam kívül senki nem viselt a miénkhez hasonló ruhát, bizonyára fölösleges volt eltakarnom az arcomat.
Az öltözékem egyébként is megkülönböztető jelzéssel bírt, a maszk valamiért mégis biztonságérzetet nyújtott. Kellett és kész. Amúgy is pirkadat előtt szándékoztam megvalósítani a tervemet, a sötét pedig vajmi keveset árult el a ruhám részleteiről.
Az előző nap szerzett kulccsal kinyitottam a zárat, majd gyorsan ellenőriztem, nálam van-e a Jaredtől kapott doboz. Izzadó tenyérrel a fejembe húztam a kapucnit, aztán egy most vagy soha elmormolása közben nekivágtam az épületnek.

2018. december 27., csütörtök

6. fejezet: Hatodik nap


Túl sokáig maradtam fenn az éjjel, rágódva az aznap történteken, így a szokásosnál később ébredtem fel. Még az sem zavarta meg az álmomat, hogy valaki reggelit és tiszta ruhát hozott be és helyezett el az asztalon.
Felöltöztem, ettem pár falatot, aztán a széken hátradőlve, a rácsos ablakon át a felhőket pásztázva megvártam, míg újra kinyílt az ajtó. Dwight, akárcsak előző délelőtt, ezúttal is elkísért abba a hatalmas helyiségbe, ahol a Megváltók munkafolyamatainak néhánya zajlott.
Ugyanahhoz az asztalhoz ültem le és ugyanazt kellett csinálnom, mégsem jelenthettem volna ki, hogy a tegnapihoz hasonló nap várt rám, sőt meghatározó különbségekkel számolhattam.
Először is, bár az emberek ugyanúgy sutyorogtak rólam, messzire elkerültek és eszükbe sem jutott rajtam felejteni a tekintetüket. Nem tőlem féltek, hanem Negantől, és ezzel tökéletesen tisztában voltam, e szempontból mégis jó dolognak tűnt a Megváltók vezérének kegyenci szerepében tetszelegni.
Nem szóltak vagy értek hozzám, nem aláztak meg. Gyűlöltek és a halálomat akarták, de túlságosan szerették a saját életüket. Tudták, hogy ha bántódásom esik, Negan úgyis bosszút áll. Ilyen értelemben lépéselőnyben voltam.