2018. július 28., szombat

4. fejezet: Negyedik nap


Bármennyire is ébren akartam maradni, túl kimerült voltam. Az arénában és az elmúlt napokban történtek ellenére elnyomott az álom, és ahogy jött, nem átallott magával hozni azt a megannyi borzalmas emléket, amely még tudatomnál léve is folyvást ostromolt.
Hiába próbáltam szabadulni, csak a sokadik rémálom után nyílt fel a szemem. Verejtékben úszva, görcsbe ránduló testtel emelkedett el a felsőtestem a matractól. Az izmaim nem engedelmeskedtek, az ízületeim pedig egészen merevek voltak, így nem sokon múlt, hogy az irányíthatatlan és gyors mozgássorozat folytán leessek az ágyról.
Bal kezemmel a takaróba markoltam, jobb kézfejemmel megtöröltem izzadtságtól gyöngyöző homlokomat. Mire a légzésem normalizálódott, felfogtam, hol vagyok és milyen események zajlottak le nemrég.
Alig fél óra leforgása alatt három emberrel is végeztem a Megváltók által épített arénában. Az elsődleges ok, amiért megöltem őket, természetesen a saját életem megóvása volt. S bár ezt az egy indokot betudhattam volna egyetlennek is, az igazsághoz hozzátartozott, hogy egyúttal Negan parancsának is eleget tettem.

2018. július 13., péntek

3. fejezet: Harmadik nap

Az ágyon hevertem, azon a pléddel lefedett, kényelmetlenül kemény matracon. A ruhám mocskos volt, ragadtam a vértől és az izzadtságtól. Valószínűleg bűzlöttem is, én mindenesetre már nem éreztem.
Órákon át bámultam a plafont. Olykor elnyomott az álom, de minden alkalommal hamar felriadtam. Nem tudtam kipihenni magam. A fáradtságtól és az újra meg újra felvillanó, brutális emlékképektől zsongott a fejem, s közben szüntelen kerülgetett a hányinger.
Az éjszakát néma csendben és koromsötétben töltöttem. A rácsozott ablakon egyetlen apró fénysugár sem lopózott be, a hold és a csillagok vastag felhőzet mögé bújtak. A szobában lévő lámpa nem működött.
Semmibe vesző tekintettel bámultam ki a fejemből. Egy ideig kitartóan figyeltem a légvételeimet. Ötszázhatvannégyig jutottam, aztán azt is meguntam. Lehunytam a szemem, sóhajtoztam, mutatóujjammal amorf mintákat rajzoltam a plédre.

2018. július 5., csütörtök

2. fejezet: Második nap

Olyan erősen hunytam le a szemem, hogy az már fájt. A fogaim a húsomba mélyedtek, fémes ízzel elárasztva a szájüregemet. Az izmaim görcsbe rándultak, ellehetetlenítve, hogy kinyújtsam az ujjaimat.
Halkan, esetlenül nyüszítettem, akár egy megkínzott, védtelen állat, miközben egyre inkább kicsúszott alólam a realitás talaja. Még levegőt venni sem akartam, annyira gyötrelmesnek éreztem. Az arcomon leszánkázó könnycsepp keveredett a bőrömet borító verejtékkel.
Tisztán hallottam, amint Negan újra és újra lesújtott a baseballütőjével, így cafatokra szaggatva Abraham fejét. Tudtam, hogy ha akár egyetlen részletét is látnám a férfi kíméletlen meggyilkolásának, elhánynám magam, ezért sem voltam hajlandó felnyitni a szemem. Meg mert biztosra vettem, hogy Abraham kivégzésének látványa széttépné a lelkem.
Nem tehettem úgy, mintha mi sem történne, még ha csak azért is szerettem volna elvonatkoztatni mindattól, amit akkor és ott átéltem, hogy bizonyos értelemben védjem magam. El akartam temetni annak tudatát, hogy Abraham épp szörnyű halált hal, és ennek érdekében megannyi kellemes emléket felidéztem, ám hiába.