2019. február 19., kedd

10. fejezet: Tizedik nap

Az erdőben menedékhelyet lelő kis csapat létszáma a távollétem alatt megnövekedett, így Steve-vel és Jareddel együtt már harmincnégyen voltak. Visszatértemkor csupa jó hír fogadott: senki nem betegedett meg, a táborukba tévedő kóborlókkal emberveszteség nélkül, könnyűszerrel elbántak, ráadásul ahhoz is volt erejük, hogy készítsenek néhány egyszerű, de hatásos szúrófegyvert az újonnan csatlakozók számára.
Tudtam, hogy hosszú időt fog igénybe venni a felkészítésük, pár napnál tovább mégsem terveztem velük maradni. Muszáj volt ingáznom az erdő és a Királyság között, hogy senki ne fogjon gyanút, és ne kezdjen el kérdezősködni utánam. Reméltem, hogy míg visszatérek, Daryl is képes lesz tartani a száját.
A kiképzés első napja, bár késő délelőtt értem csak az erdőbe, meglehetősen tartalmasnak bizonyult. Miután Jared Steve-vel karöltve összegyűjtötte az embereket, én is csatlakoztam hozzájuk. Felálltam egy rég kidőlt fa korhadó törzsére, hogy mindenkit szemügyre vehessek, aztán megismertettem őket a legalapvetőbb dolgokkal és egy-két személyes tapasztalattal.
Habár sejtettem, hogy tisztában vannak vele, azért elmondtam nekik, hogyan iktatható ki végleg egy kóborló, hogyan viselkednek nagy általánosságban az élőhalottak, mi jellemző a hordákra, milyen meredek szituációkba keveredtem már velük, és végül hogyan kerültem ki győztesen egy-egy összecsapásból.
Természetesen nemcsak a sikereimmel hozakodtam elő. Az elég képmutató lett volna, figyelembe véve, hogy jó párszor a társaimnak – és főként Darylnek – köszönhettem a megmenekülésemet. Ezt eszemben sem volt véka alá rejteni, hisz én sem voltam sebezhetetlen.

2019. február 16., szombat

9. fejezet: Kilencedik nap

Rég ébredtem olyan boldogan, mint akkor reggel. Az első napsugarak belopóztak az ablakon, és meleg fényükkel körbeölelték Darylt. Ahogy felnyitottam a szemem, őt pillantottam meg először. A takaró csupán a köldökéig fedte be, a szuszogása egyenletes volt. Az arca olyan kisimultnak tűnt, amilyennek ébren sosem láttam, ezért is gondoltam azt, hogy még alszik, és emiatt mertem olyan leplezetlenül szemügyre venni a felsőteste minden négyzetcentiméterét.
Tökéletes volt. Az izmaival, a hátán lévő hegekkel és a tetoválásával együtt. Aligha mertem elhinni, hogy tényleg ott fekszik mellettem, mi több, hogy előző nap teljes egészében átadta magát nekem – ismét. Gyengéden, nehogy felriadjon, végigsimítottam a vállán a mutatóujjammal. Amint a bőröm az övéhez ért, iszonyú sóvárgás fogott el, és az addigi boldogságomhoz valami nyugtalanító és rossz érzés társult.
Muszáj volt még egyszer megérintenem, ezért félresepertem egy, az arcába lógó hajtincset. Továbbra sem bizonyult elégnek, újra és újra hozzá akartam érni. Folyamatos kontaktusra vágytam, hogy biztosra vehessem az ottlétét, mintha abszurd módon, hirtelen eltűnhetett volna az ágyból.
A boldogságom lassacskán eltörpült, és pár másodpercig azt hittem, elsírom magam. Rettegtem tőle, hogy egy nap elveszítem. Rettegtem attól, hogy túl kevés időnk lesz együtt. Hogy egyszer csak mindennek vége lesz, és amit közösen felépítettünk, az enyészetté válik. Féltem, hogy az elhatározásom ellenére a kettőnk jövője stabil alap helyett ingoványra kerül, és egyszeriben illékonnyá alakul át az, hogy mi.

2018. december 29., szombat

8. fejezet: Nyolcadik nap

A Hilltopba való megérkezésemet másnapra kellett időzítenem. Több tényező is arra késztetett, hogy változtassak a tervemen, és bár nagyon vágytam már arra, hogy Daryllel legyek, muszáj volt még egy kis türelmet gyakorolnom.
A lehető legtávolabb akartam vinni Steve-et és az embereket a Megváltók bázisától. Ehhez az kellett, hogy átkeljünk a fél erdőn, átgázoljunk egy folyón, és megküzdjünk jó néhány kóborlóval. Végül rátaláltunk egy tisztásra, ahol a gaz nem nőtt olyan magasra, és kellően nagynak bizonyult ahhoz, hogy felverjék a sátraikat és megpihenjenek egy időre.
Délután, még sötétedés előtt elindultak páran, hogy mind a négy kihelyezett találkozási ponton tartózkodjon valaki, hátha más is kihasználja Negan Alexandriában létét, és megkísérli a szökést. Hogy biztos ne tévedjen el senki, Steve-vel és Jareddel készítettünk egy vázlatos térképet, megjelölve az erdő jellegzetesebb részeit. Így minden távozónak volt egy viszonyítási alapja, hogy ha úgy érzi, eltévedt, legalább halvány fogalma szülessen arról, merre jár.
Egy kisebb hordával is számolnunk kellett, ami a tisztáshoz közel bolyongott. Nem akartam úgy elindulni Hilltopba, hogy a kóborlók alig egy köpésnyire vannak az emberektől, ezért összedugtuk a fejünket, hogy kiötöljünk valamit az eltüntetésükre.