2019. június 4., kedd

12. fejezet: Tizenkettedik nap

A Megváltók Alexandriából való kiűzése csupán a kezdet volt. Egy győztes csata, ami arra sarkallt mindnyájunkat, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, és ami elég reményt plántált belénk ahhoz, hogy elhiggyük; képesek vagyunk megtörni Negan uralmát.
Időre volt szükségünk, hogy felkészüljünk a következő támadásra. Érvek és ellenérvek ütköztek, a hozzáértő stratégák szétcincálták egymás ötletét, mígnem megszületett a kész haditerv.
A működőképes kocsik védőfelszerelést kaptak a lövedékek hárítására és felfogására. Minden harcba induló megkapta a maga feladatát, a csapatok elindultak. Rickék a sufni-autóikkal Negan elé álltak, golyózáport zúdítottak az ellenségre és az épületre, majd nem sokkal később az általunk irányított kóborló-horda is megjelent. A húszabálók rövid idő alatt ellepték a Megváltók főhadiszállását.

2019. május 22., szerda

11. fejezet: Tizenegyedik nap

Túl kevés időt kaptam, hogy felkészítsem az erdőben rejtőzködő embereket, túl egyszerűek voltak a fegyvereink a Megváltók golyószóróival szemben, és túl későn értünk oda Alexandriához, hogy szemtanúi legyünk az előzményeknek.
Idegen embereket láttam a közösség falain belül, akik ráadásul sakkban tartották azokat, akiket ismertem. Az egyik furcsa kinézetű, rövid hajú, frufrus nő pisztolyt fogott Rickre, a nőhöz hasonló öltözéket viselő alakok pedig a többi alexandriait vették célkeresztbe.
Gyors szemrevételezés után Darylre, Rositára és Tarára is felfigyeltem. Egy magas, sápadt fickó lépett Alexandria kapujához, hogy kinyissa, miközben Eugene lemászott a platóról. Másodpercekkel ezután Negan is felbukkant; Dwighttal a nyomában kiszállt az egyik teherautóból.
Gyűlölettől eltorzuló arccal, pattanásig feszülő idegekkel markoltam meg a búvóhelyül szolgáló fa érdes törzsét. A fogaimat összepréseltem, és valósággal kényszerítenem kellett magam, hogy nyugton maradjak. Túlontúl feldühített Negan önelégült, vigyorgó képe. Legszívesebben azonnal golyót röpítettem volna a homlokába.
– Ismered a viccet a fasszopóról, akit Ricknek hívtak, és azt hitte, van fingja a dolgokról, pedig nem volt, és mindenki, aki számára fontos volt, kipurcant miatta? – kérdezte Negan, rámutatva Rickre. – Csak mert rólad szól – folytatta szórakozottan. – Le is engedhetitek a fegyvereket.

2019. február 19., kedd

10. fejezet: Tizedik nap

Az erdőben menedékhelyet lelő kis csapat létszáma a távollétem alatt megnövekedett, így Steve-vel és Jareddel együtt már harmincnégyen voltak. Visszatértemkor csupa jó hír fogadott: senki nem betegedett meg, a táborukba tévedő kóborlókkal emberveszteség nélkül, könnyűszerrel elbántak, ráadásul ahhoz is volt erejük, hogy készítsenek néhány egyszerű, de hatásos szúrófegyvert az újonnan csatlakozók számára.
Tudtam, hogy hosszú időt fog igénybe venni a felkészítésük, pár napnál tovább mégsem terveztem velük maradni. Muszáj volt ingáznom az erdő és a Királyság között, hogy senki ne fogjon gyanút, és ne kezdjen el kérdezősködni utánam. Reméltem, hogy míg visszatérek, Daryl is képes lesz tartani a száját.
A kiképzés első napja, bár késő délelőtt értem csak az erdőbe, meglehetősen tartalmasnak bizonyult. Miután Jared Steve-vel karöltve összegyűjtötte az embereket, én is csatlakoztam hozzájuk. Felálltam egy rég kidőlt fa korhadó törzsére, hogy mindenkit szemügyre vehessek, aztán megismertettem őket a legalapvetőbb dolgokkal és egy-két személyes tapasztalattal.
Habár sejtettem, hogy tisztában vannak vele, azért elmondtam nekik, hogyan iktatható ki végleg egy kóborló, hogyan viselkednek nagy általánosságban az élőhalottak, mi jellemző a hordákra, milyen meredek szituációkba keveredtem már velük, és végül hogyan kerültem ki győztesen egy-egy összecsapásból.
Természetesen nemcsak a sikereimmel hozakodtam elő. Az elég képmutató lett volna, figyelembe véve, hogy jó párszor a társaimnak – és főként Darylnek – köszönhettem a megmenekülésemet. Ezt eszemben sem volt véka alá rejteni, hisz én sem voltam sebezhetetlen.