16. fejezet: Tizenhatodik nap

Füst szaga csapta meg az orromat, és erős fényt érzékeltem a szemhéjamon át. Nagyon úgy tűnt, hogy elaludtam odakint, a fűben. Oldalra fordítottam a fejemet, a tekintetem találkozott Darylével.

A férfi szeme alatt hatalmas karika sötétlett, ami arra engedett következtetni, hogy átvirrasztotta az éjszakát. Bizonyosan nem akart felébreszteni, ezért inkább hagyta, hadd pihenjen ki magam, és a biztonság kedvéért fennmaradt, nehogy egy közelünkbe tévedő kóborló rám vethesse magát.

A terasz szélén ült, a jobb kezében cigit tartott. A nyílpuskája közvetlenül mellette volt. Halványan elmosolyodott, és mintegy reggeli üdvözlésként biccentett egyet. A háztól nem messze kisebb hamukupac hevert, amit fekete, égett fűgyűrű vett körbe. A szürkeségben itt-ott fehéresebb foltokat véltem felfedezni. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, a világosabb pontok a hamuból kikandikáló emberi csontok voltak.

– Nem adhatod fel – morogta Daryl, és felém nyújtotta a cigisdobozt. Az éjszaka folyamán nemcsak a holttesteket égette el, még a cigit is visszacsente.

– De igen – mondtam.

Közelebb araszoltam Darylhez, és felültem mellé a teraszra. Kivettem egy szál cigit a dobozból, a szám szélére biggyesztettem, majd rövid tétovázás után meggyújtottam.

– Belefáradtam – idéztem fel az éjszakai kijelentésemet. – Belefáradtam, hogy mindenkit elveszítek, és hogy mást sem csinálok, mint gyilkolok. Annyi kóborlót megöltem már, mégis olyan, mintha egyre többen lennének. Ennek sosem lesz vége.

– Senki nem oldja meg helyettünk az életben maradásunkat. Nekünk kell gondoskodnunk róla, hogy legyen mit ennünk és innunk. Nekünk kell küzdenünk önmagunkért, nem másoknak.

– Küzdünk, ha akarunk. Ugyanígy működik a lemondás is. Feladjuk, ha akarjuk. És én ezt akarom.

– Nem akarhatod ezt – csóválta a fejét Daryl.

– Miért ne akarhatnám? – kérdeztem négy slukk után.

– Mert neked van miért élned. Te nem a semmiért harcolsz, hanem kettőnkért. Ez épp elég indok.

– Akkor sem… – folytattam, ám egy szempillantás alatt a torkomra fagyott a szó.

Az erdő egyik fája mögül egy férfi bukkant elő, és olyan iramban rohant felénk, ahogy a lába bírta. Mindkét kezét az égbe emelte, a száját újabb és újabb segítségkérő ordítás hagyta el. Összenéztünk Daryllel, aztán a férfi előkapta a kését a nadrágjának övére felszerelt tokból, és a kezembe nyomta.

Sebes léptekkel elindultunk a férfi irányába, miközben megszabadultunk a cigarettacsikkektől. A távolságot, ami elválasztott az alaktól, alig öt perc alatt letudtuk, és rávetettük magunkat az idegen nyomába szegődő kóborlókra.

Daryl már távolról leterített egyet a nyílpuskájával, én viszont kénytelen voltam közelebb merészkedni a kiszemelt élőhalotthoz. A négy kóborló különösen gyors volt. Egyáltalán nem néztek ki olyan ramatyul, mint azok, akikkel a bevásárlóközpontban találkoztam.

A megmaradt három élőhalott célpontot változtatott, és megiramodott felém. A menekülőben lévő férfi megbotlott a saját lábában, de viszonylag hamar sikerült talpra kecmeregnie, és menedéket keresett Daryl mögött.

A nyílpuska végzett még egy kóborlóval, így nekem már csak kettő maradt. A tőlem karnyújtásnyira lévő élőhalottnak a fejébe döftem a markomban tartott kést, ám köszönhetően annak, hogy nemrég változott át, a penge beékelődött a koponyacsontba. Akárhogy is próbálkoztam, nem tudtam időben kiszabadítani, így az utolsó kóborlónak lehetősége nyílt rám vetnie magát.

Váratlan ötlettől vezérelve elengedtem a kést, és hamar fordítottam a felálláson. Magam alá gyűrtem az élőhalottat, mérgemben a szeme közé köptem, aztán püfölni kezdtem az arcát. Az orrcsontja egy hangos reccsenéssel jelezte, hogy behódolt az erőmnek, és nem sokkal később a homlokcsontja is ugyanerre a sorsra jutott. A kezem sajgott, ezért felkaptam egy követ, és azzal ostromoltam tovább.

Hosszú mérkőzés után sikerült áthatolnom az arckoponyáján. A követ magasra emeltem, és összezúztam vele az agyát. A kóborló még egyszer utoljára felhördült, majd egyik pillanatról a másikra mozdulatlanná vált.

Levegő után kapkodva, verejtékező homlokkal felálltam, és az idegen felé fordultam. Némi próbálkozás után egy gyors és határozott mozdulattal kirántottam a kést a megölt élőhalott fejéből, és a váratlanul megjelenő férfi torkának szegeztem.

Daryl a biztonság kedvéért célba vette őt a nyílpuskájával, én pedig komor arccal hozzáérintettem a pengét a nyakához. Addig makulátlan bőre vértől szennyezetté vált, és mintegy védekezésként felemelte a kezét.

Lerítt róla, hogy retteg, és valószínűleg csak még idegesebb lett attól, hogy szemtanújává vált pár nem éppen kegyes kivégzésnek. Ugyanolyan brutálisan jártam el, ahogy nemrég a bevásárlóközpontban – azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem szeltem darabjaira a megölt kóborlókat.

Igyekeztem kerülni Daryl tekintetét. Fogalmam sem volt, vajon mi járhatott a fejében azok után, amit látott, és hogy őszinte legyek, egy részem nem is akarta megtudni. Oké, az azért elég egyértelmű volt, hogy a kis közjátékom ellenére sem fog megrémülni tőlem, de nem is akartam, hogy ez történjen. Mindössze a bennem tomboló indulatot próbáltam csillapítani azáltal, hogy a lehető legkülönfélébb és legkegyetlenebb módszerekkel öltem meg az utamba kerülő élőhalottakat.

– Fertőzött vagy? – szegeztem neki az első kérdést. Szerencsétlen férfi értetlenül felvonta a szemöldökét, és kétségbeesetten váltogatta a pillantását Daryl és köztem.

– Megharaptak? – szólalt meg Daryl, miután már mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy a férfi nem értette, mire voltunk kíváncsiak. Lehet, hogy hallotta a hangunkat, de az őt érő sokk miatt nem jutott el a tudatáig.

– Nem – vágta rá, és hevesen megrázta a fejét. Gyanakvóan rásandítottam, és a késsel finoman mellkason böktem.

– Vetkőzz alsónadrágra! – utasítottam.

– Tessék? – méltatlankodott. Unottan felsóhajtottam, majd hátráltam egy lépést.

– Rajtunk kívül senki nem fogja látni – unszolta Daryl.

– Mi szükség van erre? – kérdezte a férfi, és egyenesen rám nézett.

– Nem bízunk benned – feleltem. – Gyerünk, láss neki! – parancsoltam rá újból.

Kelletlenül felnyögött, aztán ledobta a hátizsákját, és kapkodó mozdulatokkal megszabadult a ruháitól. Miután semmi más nem maradt rajta az alsónadrágján kívül, körbejártam őt, és tetőtől-talpig végigfuttattam rajta a tekintetemet. Nem találtam rajta harapásnyomot, így intettem neki, hogy felöltözhet. Sietősen belebújt a ruháiba, és a vállára kanyarította a teletömött hátizsákot.

– Mi van benne? – érdeklődtem a tartalma felől.

– Víz, élelem, tisztálkodószerek, pár ruhadarab, három kés, két fegyver és némi muníció – válaszolta készségesen.

– Oké, innentől átvesszük – közöltem. Daryl szó nélkül odalépett az idegenhez, és a hátizsák után nyúlt, ám a férfi megálljt parancsolt neki.

– Mi a garancia arra, hogy a holmim megszerzése után életben hagytok? – vetette fel.

– Semmi – vontam vállat. – Kénytelen leszel megbízni bennünk.

– Miért bíznék bennetek, ha ti sem bíztok bennem? – vitatkozott tovább, ennek ellenére hagyta, hogy Daryl elvegye tőle a táskát, és a saját vállára akassza.

– Az imént történtek alapján kétlem, hogy képes lennél megvédeni magad – állapítottam meg. – Nélkülünk nincs esélyed a túlélésre. Vagyis egyetlen lehetőséged van az életben maradásra, mégpedig az, hogy bizalmat szavazol nekünk.

A férfi bölcsen hallgatott. Azt hiszem, végre felfogta, hogy muszáj lesz kockáztatnia.

– Hogy élted túl eddig? – vonta fel a szemöldökét Daryl.

– Szerencsével.

– Érdekes, hogy épp most hagyott el, nemde? – vetettem közbe.

Az idegen nyelt egyet, majd megadóan felsóhajtott. Végre belátta, hogy jobb lesz, ha beszél.

– Ők vigyáztak rám – mondta, és a megölt kóborlókra mutatott –, én meg rájuk. Ő volt a csapat feje – magyarázta, miközben arra az élőhalottra mutatott, akivel olyan csúnyán elbántam.

– A társaid voltak? – érdeklődött Daryl.

– Igen – bólintott a férfi. – Nemrég egy folyó közelében vertünk tábort. Hajnali négykor őrségváltásnak kellett volna lennie, de amikor elindultam, hogy felváltsam Bill-t, nem volt a helyén. Kiáltásokra, sikolyokra lettem figyelmes, ezért visszarohantam a táborba. Mire odaértem, már késő volt. Álmukban mindegyiküket megharapták. Tudtam, hogy úgysem segíthetek rajtuk, így összeszedtem a szükségesebb holmikat és leléptem.

– Vagyis kihasználtad az alkalmat, és míg a kóborlók a társaidat zabálták, te meglógtál – foglaltam össze tömören.

– Nem volt mást választásom…

– Dehogynem, csak túl gyáva voltál hozzá – szakítottam félbe.

– Hogy hívnak? – kérdezte Daryl.

– Evan.

– Az én nevem Ann, ő meg Daryl. Van valami terved a későbbiekre nézve?

– Igen, de attól tartok, egyedül nem leszek képes megvalósítani.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy most meglepődtem – jelentettem ki.

– A társaimmal a legközelebbi városba tartottunk. Innen néhány mérföldre van – mondta a férfi, akárha meg sem hallotta volna az iménti gúnyos megjegyzésemet.

– Az a hely hemzseg a kóborlóktól – világosította fel Daryl.

– Bejártátok az egészet?

– Nem, csak a hozzánk közelebb eső részét – válaszoltam.

– Ezek szerint nem hallottatok a táborról?

Daryllel egymásra pillantottunk, majd mindketten nemet intettünk.

– Pár városlakó a járvány kitörése után a közeli hatemeletes irodaházba menekült. Barikádokkal vették körbe az épületet, kerítést építettek, kocsikat helyeztek ki torlaszként. A tetőn növényeket termesztenek, egy-két állatot is tartanak. Bárkit befogadnak. Ott van esély a nyugodt és békés életre.

– Miből gondolod, hogy ez a hely létezik?

– A rádióból. Nem kaptatok el egyetlen adást sem?

– Évek óta nem hallgattam rádiót – mondta Daryl. – Mikor hallottad utoljára az adást?

– Hét vagy kilenc hónapja.

– Mégis azt hiszed, hogy az a tábor még egyben van? – kérdeztem. – Valószínűleg már rég lerohanták a kóborlók. Hét hónap sok idő, kilenc még több.

– Évekig tartották azt a helyet. Miért ne lehetne rá esély, hogy az épületen belül még mindig van élet?

– Mert semmi sem tart örökké – feleltem –, és mert ez nem egy rózsaszín felhőkkel tarkított varázsvilág, ahol a szivárványok végében kincset lehet találni, és ahol vidám unikornisok röpködnek fel-alá.

– Megértem, hogy veszélyesnek találjátok, de lehet, hogy érdemes lenne kockázatot vállalni. Nem tudom megígérni, hogy ha odaérünk, élő embereket találunk a falak között, de nem vethetjük el ennek a lehetőségét sem.

A kés pengéjét a nadrágomba töröltem, és szemügyre vettem a földön heverő élőhalottakat. Sokáig töprengtem, végül nagy levegőt vettem, és a férfi szemébe néztem.

– Kapsz rá időt, hogy kipihend magad – mondtam hosszú hallgatás után. – Holnapután indulunk – határoztam el.

Daryl intett Evannek, aki aprót biccentett, aztán elindult a ház irányába. Mihelyst kissé eltávolodott tőlünk, Daryl közelebb lépett hozzám, és a vállamra helyezte a tenyerét. Váltottunk egy pillantást, de egyikünk sem mondott semmit. Szavak nélkül is értettük egymást, így fölösleges lett volna bármelyikünknek is megszólalni.

Akárcsak én, úgy ő is tudta, mennyire kicsi az esélye annak, hogy az irodaház épületében élő embereket találunk. Mindenesetre egyetértettünk abban, hogy egy próbát mindenképp megér a dolog. Még arra is lehetett esély, hogy végre sikerrel járunk.

* * *

Felemelő volt újra érezni a tisztálkodószerek illatát. Nem érdekelt, hogy az Evan táskájában lévő tusfürdő és sampon mind-mind férfiaknak lett kitalálva. Csak az számított, hogy végre normálisan megmosakodhattam két üveg szénsavmentes ásványvíz és temérdek tisztálkodószer felhasználásával. A fogkrém íze a számban valami egészen elképesztő volt, a borotvával pedig olyan ügyetlenül szántottam végig a lábamon, hogy néhány helyen el is vágtam a bőrömet.

Közel két órát töltöttem a fürdőszobában. Miután végeztem, a kezembe vettem a szennyestartóra kikészített férfiruhákat, és az arcomhoz emeltem őket. A melltartómat kénytelen voltam újra felvenni, de bugyi helyett megtette egy alsónadrág is, ami méretének hála kellőképpen ráfeszült a testemre. A terepmintás nadrágba kénytelen voltam övet fűzni, és a fekete izomtrikó is egy-két számmal nagyobb volt rám, de mindez a legkevésbé sem érdekelt.

Örültem, hogy végre tiszta ruhába bújhatok, annak meg még inkább, hogy lemoshattam azt a rengeteg vért és mocskot, amit az elmúlt időszakban magamra szedtem. Daryl nem adott annyit a tisztálkodásra, mint én. Röpke tíz perc alatt végzett, ugyanis semmi mást nem tett, mint beáztatta a felsőjét a mosdókagylóba eresztett vízbe, és az arcával együtt a fogát is megmosta.

Összesen öt üveg vizünk volt, plusz az a másfél flakonnyi, ami a bevásárlóközpontban tett látogatásunk után megmaradt. Hozzám hasonlóan Daryl is megtehette volna, hogy lezuhanyozik, ám őt egyáltalán nem érdekelték a külsőségek. Nem akarta érezni a tusfürdő és a sampon illatát, legalábbis nem a saját bőrén. Inkább megvárta, hogy Evan elaludjon a nappali kanapéján, és csak valamikor éjjel merészkedett be utánam a hálószobába.

Az ajtóval szemközti falnak vetettem a hátamat, és csak akkor mozdultam meg, amikor Daryl megállt előttem. Mindkét kezemet előhúztam a törzsem mögül, és a csupasz felsőtestére simítottam a tenyeremet. A férfi még közelebb hajolt hozzám, az arcát a hajamba temette. Hosszú csókkal illette a nyakam, míg én lehunyt szemmel magamhoz öleltem.

– Gondolod, hogy Evan igazat mondott? – suttogtam a fülébe. – Lehet, hogy tényleg van élet abban az irodaházban?

– Semmi sem kizárt – morogta. – Amúgy sem volt oka hazudni.

Daryl eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen.

– Mi van, ha a kóborlók bekerítenek minket, és ez lesz az utolsó portyánk?

– Akkor kinyírunk, amennyit tudunk – felelte, mire szomorkásan elmosolyodtam.

Szerettem volna megkérdezni tőle, miért viselkedett ennyire odaadóan, és miért szegte meg a saját szabályait, de hogy őszinte legyek, nem igazán érdekeltek a válaszok. Csak az számított, hogy ott volt velem, és az ajka elfeledtette velem minden bajomat. Talán csak azért csókolt meg újra és újra, mert látta rajtam, hogy szükségem van az érintésére, s bár ez kissé nyugtalanított, mégsem akartam magyarázatot kérni tőle.

Azt tettem, amit helyesnek véltem. Azt, amit a legjobban akartam. Viszonoztam a csókját, és miután felemelt a földről, a vállába kapaszkodva összekulcsoltam a lábam a feneke fölött. Lustán becézgettük egymás száját, mígnem az öle az ágyékomhoz préselődött, és én felnyögtem.

Lefektetett az ágyra, majd segített megszabadulni a trikómtól. Végigcsókolta a nyakam vonalát, végül áttért a kulcscsontomra. Kioldotta az övemet, és az alsógatyával együtt a nadrágot is letolta rólam. Míg ő eljátszadozott a köldökömnél, gyorsan kibújtam a melltartómból, és a földre hajítottam.

A fenekére csúsztattam a tenyeremet, hogy a két farzsebnél fogva lehúzzam a nadrágját, ám ekkor felfigyeltem valamire. Elővettem a sima felületű kis tasakot a zsebéből, és az arcom elé emelve megvizsgáltam. Nyeltem egyet, mihelyst tudatosult bennem, hogy a kezemben lévő kicsiny csomag egy óvszert tartalmaz. Daryl fölém hajolt, a tekintetünk találkozott.

– Nem muszáj, ha nem akarod – morogta, mire megemeltem a fejemet, és az alsó ajkába haraptam.

Feltéptem a tasakot, és azt követően, hogy megvált a maradék ruhadarabjaitól is, elvette tőlem az óvszert. Amint belém hatolt, felhördült. A váratlanul bekövetkező szúrós érzés hatására összeszorítottam a fogaimat, és lehunyt szemmel levegő után kaptam. Bölcsebb lett volna, ha kellő figyelmet fordítunk az előjátékra, de már túlságosan régóta vártam erre a pillanatra.

A látásom elhomályosult a könnytől. Pár másodpercig szoborrá meredve várt, aztán egy határozott lökéssel még mélyebbre nyomult, és teljesen elmerült bennem. A lábamat a dereka köré fontam, a karommal magamhoz öleltem a felsőtestét. Daryl szó szerint remegett fölöttem, és nem győzött levegő után kapkodni. Rettentő rég lehetett már része ilyesmiben, így nem hibáztattam, amiért elsiette a dolgot.

A csípőlökései ritmusosak voltak, a lehelete az arcomat csiklandozta. Az ujjait összefűzte az enyémekkel, és olykor beleharapott a fülcimpámba. A szorító érzés lassan enyhülni kezdett, és a fájdalom helyét valami egészen más vette át.

Verejtéktől síkos testünk egymáshoz tapadt, a mellkasa a keblemet súrolta. A gyomrom görcsbe rándult, s amikor felnyitottam a szemem, az egész szoba megfordult velem. A gerincem vonalán bizsergés futott végig, és a beteljesülés pillanatában Daryl hátába vágtam a körmömet.

– Ezek után hogyan akarjak meghalni? – pihegtem, miután a szívverésem valamelyest normalizálódott. Daryl az alkarjára támaszkodott, és félreseperte a férfisampontól illatozó hajtincseket a homlokomból.

– Sehogy. Élőként sokkal nagyobb hasznodat veszem.

Megpuszilta az orrom hegyét, aztán úgy, ahogy volt, ádámkosztümben kisétált a szobából, hogy megszabaduljon a használt gumitól. Az oldalamra gördültem, és magamra húztam a takarót. Még tompán érzékeltem, amikor bebújt mellém és csókot nyomott a vállamra, majd hamar elnyomott az álom.