Ott, a dombtetőn állva, túl kínzóan lassú és sebtében tovaröppenő
perceken és órákon, ugyanaz és megannyi más dolog újragondolása után, a meglévő
lehetőségek latolgatását követően csaknem semmi nem maradt.
A remény, hogy Carl jövőképe túllép a puszta ideán, és megvalósításra
kerül, halványodni kezdett. A Megváltók – s különösen Negan – arcáról
határozottság tükröződött, csak éppen egyikük sem arra szánta el magát, hogy
békét kössön. Ők mészárlásra készültek. És ami a legfájóbb volt számomra, hogy
az ellenségeik, azaz Rickék is.
A szemem sarkából Dwightra néztem. Ugyanolyan megkülönböztető rabruhát
hordtam, mint ő. Olyat, amilyet egykor Darylre is ráaggattak. Negan
ragaszkodott hozzá, hogy felvegyem, ám szerencsére nem nézte végig az
öltözködésemet, így a levetett göncökből készített kupacban, amit az ágy szélén
hagytam, sikerült elrejtenem a Jaredtől kapott kulcskészletet.
Dwight lehorgasztott fejjel állt, ügyet sem vetve a körülötte zajló
eseményekre. Le mertem volna fogadni, hogy ő is baromi nyugtalan, mindenesetre
jól palástolta. Szemügyre vettem a felfegyverkezett Megváltókat, majd a
környező dombokat és erdős részeket is megfigyeltem. Sejtelmem sem volt, hol
bukkannak fel Rickék.
Negan előhalászta az újdonsült adóvevőjét, és a szájához emelte. Ekkor
abbahagytam a fürkészését, és minden idegszálammal a férfira koncentráltam. Ha
tudtam volna, hogy Laura visszatér, és Dwightot tőlem függetlenül is árulónak
bélyegzik, nem maradtam volna a Szentélyben.
– Nocsak! Az anyja, Rick! – szólt bele az adóvevőjébe Negan. A hangja
messzire elhallatszott. – Nézzenek csak oda! Megint csávában, méghozzá
jókorában. Rajtaütöttem a rajtaütéseden egy még nagyobb rajtaütéssel.
– Mi lenne, ha előbújnál, hogy lássunk? – kiáltotta Grimes.
– Ó, én mindenhol ott vagyok, Rick! Még pár megafon, még pár rádió.
Válassz, merre menekülsz! Meglátjuk, hogy sikerül-e. Hadd szórakozzunk egy
kicsikét! – vigyorodott el. – Tippelj, még mivel készültem! Elhoztam pár régi
barátodat is.
Emlékszel még öreg cimborádra, Eugene-ra? Nos, ami azt illeti, neki
köszönhető ez a mai nap. Ugyanez áll Dwight babára is. Ha érdekel, nem
szándékosan húzott titeket csőbe. Nem, ő mindössze egy töketlen senki, akinek
fingja sincsen az életről, és aki most itt állhat és nézheti, hogy haltok meg,
hogy utána ezzel éljen együtt.
Gabriel… Nos, neki is reszeltek. Ma bizony nagytakarítást végzünk,
Rick! És utána te maradsz. Ó, és majd’ megfeledkeztem róla… Van ám itt még
valaki. Talán még emlékszel rá.
Egy ártatlan kislány, aki naiv módon rossz oldalt választott, és aki ma
fog rádöbbenni arra, hol a valódi helye. Sejted, kiről beszélek, igaz, Rick?
Bizony, Ann-ről van szó. Arról az Ann-ről, aki békét akart közöttünk, de te és
az embereid, Rick… Hát, ti leszartátok a kalapácsnyelet.
Nem hagytatok más választást. Addig húzogattátok az oroszlán farkát,
mígnem az bedühödött, pedig nem lett volna szükség a harcra. Csak el kellett
volna fogadnod a dolgokat. Szóval, vágjunk bele! Gratulációm, Rick!
A mögöttem álló Megváltó a hátamnak nyomta a pisztolya csövét, így
ösztönözve, hogy veszteg maradjak. Eközben Negan visszaszámlálásba kezdett:
– Három… kettő… egy!
A dombtetőre felvonuló, Rickéket célba vevő Megváltók elsütötték a
fegyvereiket, ám a kilőni szándékozott golyók egyike sem jutott messzire.
Egymás után felrobbantak, lényeges sérülést okozva a kézben tartóiknak.
A Negan kezében lévő pisztoly sem működött rendeltetésszerűen, így
Gabriel is megúszhatta, hogy agyonlőjék. Sok Megváltó a földre került.
Némelyikük olyan fejsérülést szerzett, hogy eszméletlenül összerogyott. Rick
kiadta a vezényszót:
– Most!
Felgyorsultak az események. Negan dühtől fortyogva Eugene nevét
ismételgette. Gabriel behúzott egyet a baseballütősnek, és hamarosan Dwight is
csatlakozott a paphoz. Nekiment Negannek, aki könnyedén ellökte az előző nap
alaposan megvert Dwightot, felkapta Lucille-t, majd futásnak eredt.
Rickék felértek hozzánk a dombtetőre, így a harc már testközelből
zajlott. Rosita ártalmatlanította a Eugene felé megiramodó Megváltókat, én
pedig Dwighthoz rohantam, felnyaláboltam őt a fűből, és az egyik autó
takarásába rángattam.
Megszabadítottam a kezeit összefogó béklyótól, megvártam, míg ő is
kioldozza a csuklóm köré tekert kötelet, majd kipillantottam a jármű mögül.
Kockázatosnak tűnt előbújni, de muszáj volt fegyvert szereznem. Esélyt akartam
rá, hogy megvédhessük magunkat, ha kell.
A nagy zűrzavar ellenére felfigyeltem a felénk közeledő léptek zajára.
Mindketten nekisimultunk az autó oldalának. Az idegeim pattanásig feszültek.
Dwight kinyújtotta a kezét. Az alkarja a szegycsontomhoz ért, így kísérelte meg
elérni, hogy tétlen maradjak. Gondolta, ő majd ráveti magát a felénk közeledő
alakra, de amilyen állapotban volt, még akkor is több esélyem lett volna vele
szemben, ha nőként egy százkilós állattal kell szembenéznem.
Kivártam a megfelelő pillanatot, aztán gyorsan ellöktem Dwight kezét,
és félig guggolva estem neki a minket követő alaknak. Átkaroltam a derekát, és
a földre küldtem. Csak akkor jöttem rá, kit terítettem le, amikor az illető a
nevemen szólított.
– Jared! – nyögtem megkönnyebbülten. Hamar lekászálódtam róla, és
talpra segítettem.
A lövések lassan megritkultak, ami Dwightot is előcsalogatta az autó
mögül. Körbekémleltünk. A Megváltók mindegyike eldobta a fegyverét. Sokan
közülük tarkóra tett kézzel ácsorogtak, de olyanok is voltak, akik a megadás
jeleként letérdeltek.
Csupán három személyt nem láttam sehol: Darylt, Ricket és Negant.
Jareddel a nyomomban futásnak eredtem. Meg akartam találni őket, és amint
átértem a domb túloldalára, észre is vettem a hiányzó láncszemeket.
Negan egy fa alatt, a fűben hevert, Rick mellette állt. Daryl, akárcsak
a társaink és a leszerelt Megváltók többsége, a domboldalban cövekelt le. Amikor
Jared rájött, merre tartok, kissé lemaradt tőlem. Megtorpantam Daryl mellett,
és miután váltottunk egy röpke pillantást, a szemünk előtt kibontakozó
jelenetre – azaz Rickre és Neganre – fordítottam a figyelmemet.
Rick véres kézzel, kissé ingatag léptekkel távolodott el Negantől, és
lassan felénk sétált.
– Vigyétek! – intett, egyértelműen Neganre célozva.
Furcsa érzés volt tudomásul venni, hogy csak megsebesítette Negant, és
nem ölte meg. Olyan volt, mint látni egy fát, amely hosszas gondozás után
virágot bont, így megköszönve az érte folytatott harcot, s egyúttal megígérve,
hogy ha továbbra is keményen dolgozunk, gyümölcsöt is terem.
Persze, nem mindenki gondolkozott így. Például a magából kikelő Maggie
sem, akit Michonne fogott vissza.
– Nem! – ordította Maggie. Michonne a nevén szólongatta – mindhiába. –
Nem, nem lehet! Nem! Megölte Glennt!
– Meg kell tennünk – közölte Rick, félig elfordulva.
– Végezni kell vele! – folytatta Maggie. – Rick! Helyre kell hoznunk!
– Már nem hozhatjuk helyre – mondta Michonne, teljes erejéből
visszatartva Maggie-t. – De legalább vége van.
– Nem! Nincs vége! – ellenkezett Maggie. – Addig nincs vége, míg meg
nem hal! Nincs vége, míg meg nem hal!
Rick ismét elindult felénk, s közben így szólt:
– A történtek után, és a veszteségek után… Azok után is kell lenni
valaminek. Nyugodtan eresszétek le a kezeteket! – intett a Megváltóknak. – Most
mindenki szépen hazamegy. Negan életben marad, de ezentúl már nem parancsol. És
aki ezt nem hajlandó elfogadni, az meg fog fizetni, ezt megígérhetem. Viszont
az, aki hajlandó békében és félelem nélkül létezni, egymás mellett élni, azt a
világ joggal illeti meg. Mi vagyunk
az élet, ők a halál – mutatott egy, a távolban lévő kóborlóhorda irányába. – És
eljönnek értünk, hacsak nem fogunk össze. Szóval, menjetek haza, és kezdődhet a
munka! Egy új világ születik, és mindez… Mindez már csak a múlté. Utána is kell
lennie valaminek.
A lekerülő
tehertől végre könnyebben dobogott a szívem. Az égre pillantottam, élvezve,
hogy a Nap megfüröszt a fényében. Mély levegőt vettem, magamba szívva a
meglebbenő szél által felém hozott, virágos illatot, aztán lehunytam a szemem.
Hagytam rá időt, hogy ismét eltöltsön a remény, s közben úgy éreztem, Carl
Grimes a legőszintébben mosolyog le ránk.
* * *
Tudtam, hogy Dwight nem maradhat velünk, csak azt nem értettem, miért
nem. Igazságtalannak éreztem, hogy a Megváltók, akik mindvégig ellenünk
küzdöttek, kegyelmet kaptak és esélyt az újrakezdésre, Dwight pedig – látszólag
– semmi ilyesmiben nem reménykedhetett.
Amikor Daryl kijelentette, hogy elviszi Dwightot, szó nélkül
csatlakoztam hozzájuk. Tudni akartam, milyen sorsot szán Daryl a sebhelyesnek.
Egyikük sem ellenezte a jelenlétemet. A Szentély fegyverraktárából nemrég
visszaszerzett karddal a hátamon, késekkel az oldalamon szálltam ki a kocsiból.
Az erdő egy elhagyatott részén voltunk.
Dwight felsóhajtott. Ő egyáltalán nem viselkedett olyan izgágán, mint
Daryl.
– Tudom, miért vagyok itt – jelentette ki Dwight, a hangja beletörődően
csengett. – Tudom, mit tettem Denise-szel. És veled. Meg másokkal. És nem
számít, hogy miért. Tudtam, hogy szembe kell néznem. Hogy fizetnem kell érte.
Ez így helyénvaló. Készen állok. – Egy pillanatra égnek emelte a tekintetét,
aztán újból Darylre nézett. – Láthattam, ahogy Negant legyőzik, ami nekem elég.
Én… Szardarab vagyok. Számomra már nincs visszaút.
Dwight térdre rogyott. Izgalomtól elnyíló ajkakkal, a karjaimat a
törzsem mellé leeresztve vártam, mi következik.
– Sajnálom! – mondta Dwight elkínzottan. – Higgyétek el, hogy sajnálom!
Kérlek!
– Daryl! – szólítottam a férfit. Képtelen voltam tovább türtőztetni
magam.
– Kérlek! – ismételte Dwight. Közelebb óvakodtam Darylhez.
– Pofa be! – parancsolt rá Dwightra, majd valami olyat tett, amivel
elérte, hogy megtorpanjak: fogta a kezében lévő kocsikulcsot, és a térdeplő
Dwight lába közé hajította. – Indulj, és ne is állj meg! És vissza ne merj
jönni ide! Ha még egyszer meglátom az arcodat erre, megöllek.
Kiengedtem a visszatartott levegőt.
– Hozd helyre a dolgokat! – folytatta Daryl, majd a vállára
kanyarította a nyílpuskáját, és intett, hogy kövessem. – Keresd meg őt! – dobta
hátra a válla fölött, utalva Dwight feleségére.
Hamar odaléptem a sebhelyeshez, és átnyújtottam neki az egyik késemet.
Felnézett rám, a tekintetünk találkozott.
– Sok sikert!
– biccentettem, aztán Daryl nyomába szegődtem.
* * *
Szívesen megszorongattam volna már jó ideje nem látott pajtásomat, Mázlit,
ám mielőtt elindultam volna, szükségem volt némi pihenésre. Az is
visszatartott, hogy nem akartam éjjel útra kelni, továbbá Daryl is szorgalmazta
a maradásomat. Felettébb titokzatosan viselkedett: azt mondta, sötétedés után
értem jön.
Ébren vártam az érkezését, ami valamikor az éjjel be is következett. Suttogva
beszélt, arra kérve, hogy kövessem. Lementünk a lépcsőn, és meg sem álltunk Gregory
egykori irodájáig.
Maggie, mintha csak ránk várt volna, futó pillantást vetett ránk,
bólintott, így üdvözölve engem és Darylt, aztán az asztalhoz lépett és leült. Első
szavait a vele szemben helyet foglaló Jézushoz intézte, s mialatt ő beszélt, Daryl
becsukta mögöttem az ajtót.
– El akartam mondani, hogy igazad volt a Megváltók megmentéséről a helyőrségnél
– vallotta be Maggie. – Nem bántam meg, hogy idehoztam őket. De igazad volt. És
Rick is helyesen tette, hogy nem ölte meg őket.
– Igaza volt? – kérdezte Jézus.
– Így van – felelte a nő –, de Negan kapcsán nem.
– És ez mit jelent, Maggie? – tudakolta Jézus.
– Sok a teendőnk. Fel kell építenünk a várost. Működőképessé tenni,
hogy képes legyen ellátni az itt élőket – sorolta Maggie. – Szükség van az
erőnkre, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat. Enélkül nem megy.
– Elérjük – mondta Jézus.
– De Rick és Michonne… – folytatta Maggie. – Rick rosszul tette, amit
tett. Michonne is. Szóval, türelmesek leszünk, kivárjuk az alkalmat, és
megmutatjuk nekik.
– Ja – értett egyet Daryl, közelebb lépve Maggie-hez és Jézushoz. – Úgy
legyen!
Nem értettem, mit keresek ott. Ahogy Maggie-t hallgattam, és a szemében
megtelepedő eltökéltséget fürkésztem, egyik döbbenetből a másikba estem. Daryl
valószínűleg biztosította Maggie-t, hogy számíthat rám, s mivel Daryllel
tulajdonképpen együtt voltunk, vagy legalábbis Maggie úgy tartotta, a férfin
keresztül nekem is bizalmat szavazott.
A helyiségben lévők mindegyike azt remélte, hogy a segítségükre leszek.
Azt akarták, hogy támogassam őket a tervük megvalósításában. Abban, hogy félreállítsák
Ricket, vagy legalábbis felülbírálják a Negannel kapcsolatos döntését.
Daryl azt hihette, én is erre vágyom, hisz korábban határozottan Negan
halálát akartam. Mégsem volt tiszta számomra, miért gondolta Daryl, hogy azóta
is fennállnak a Negannel kapcsolatos elképzeléseim, hisz egy szóval sem
elleneztem, amikor Rick kijelentette, hogy Negan életben marad.
A fenébe is, sejtelmük sem volt róla, mennyire elkötelezett voltam Carl
akarata, s ezáltal Rick iránt. Leginkább mégsem a kialakult helyzet, hanem Daryl
reakciója ütött szíven. Elárulva éreztem magam, habár nem is ellenem
szövetkeztek. A legszörnyűbb pedig az volt, hogy tudtam: Daryllel hamarosan
ellenségekké válunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése