A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyilkosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyilkosság. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 25., péntek

17. fejezet: Tizenhetedik nap


A réten sétálva, a környező állatok keltette zajoktól körbeölelve, Mázlival az oldalamon egy egészen más világot láttam. Talán azért is éreztem újnak, mert valóban elindultunk egy másik úton.
Napról napra fejlődtünk, méghozzá minden tekintetben, így a háttérben meghúzódó ellentétek egészen halványnak tűntek. Folyamatosan épültünk és építkeztünk. Az emberek jelleme egymáshoz idomult, a cél egyre tisztábbá vált, az összefogás és a közös munka pedig kisebb-nagyobb jutalmakat hozott.
Nemcsak szemtanúi, hanem aktív résztvevői voltunk valami jobb és több létrejöttének. Persze, akadtak kivételek. Olyanok, akik nem voltak képesek felülemelkedni saját magukon, és az öntörvényűségük miatt esélyük sem volt alázatot gyakorolni.
Néhányan csak látszólag értettek egyet Rickkel, és hazudtak, amikor helyeselték Grimes tervét. Ők titokban továbbra is hűségesek maradtak Neganhöz, aki viszont Alexandria egyik cellájában sínylődött, így aligha állhatott ki a talpnyalóiért.

2019. május 22., szerda

11. fejezet: Tizenegyedik nap

Túl kevés időt kaptam, hogy felkészítsem az erdőben rejtőzködő embereket, túl egyszerűek voltak a fegyvereink a Megváltók golyószóróival szemben, és túl későn értünk oda Alexandriához, hogy szemtanúi legyünk az előzményeknek.
Idegen embereket láttam a közösség falain belül, akik ráadásul sakkban tartották azokat, akiket ismertem. Az egyik furcsa kinézetű, rövid hajú, frufrus nő pisztolyt fogott Rickre, a nőhöz hasonló öltözéket viselő alakok pedig a többi alexandriait vették célkeresztbe.
Gyors szemrevételezés után Darylre, Rositára és Tarára is felfigyeltem. Egy magas, sápadt fickó lépett Alexandria kapujához, hogy kinyissa, miközben Eugene lemászott a platóról. Másodpercekkel ezután Negan is felbukkant; Dwighttal a nyomában kiszállt az egyik teherautóból.
Gyűlölettől eltorzuló arccal, pattanásig feszülő idegekkel markoltam meg a búvóhelyül szolgáló fa érdes törzsét. A fogaimat összepréseltem, és valósággal kényszerítenem kellett magam, hogy nyugton maradjak. Túlontúl feldühített Negan önelégült, vigyorgó képe. Legszívesebben azonnal golyót röpítettem volna a homlokába.
– Ismered a viccet a fasszopóról, akit Ricknek hívtak, és azt hitte, van fingja a dolgokról, pedig nem volt, és mindenki, aki számára fontos volt, kipurcant miatta? – kérdezte Negan, rámutatva Rickre. – Csak mert rólad szól – folytatta szórakozottan. – Le is engedhetitek a fegyvereket.

2018. december 28., péntek

7. fejezet: Hetedik nap

Elkerülendő, hogy átaludjam a napfelkeltét, le sem feküdtem. Egész éjjel az újdonsült tervem lehetséges végkimenetelein agyaltam, a szoba egyik szegletéből a másikba sétáltam, bejártam az apró helyiség minden szabad négyzetméterét.
Leszabtam egy darabot a szekrényben talált fekete pólóból, felkötöttem, mint egy maszkot, aztán az ajtóhoz léptem. Arra való tekintettel, hogy Jareden és rajtam kívül senki nem viselt a miénkhez hasonló ruhát, bizonyára fölösleges volt eltakarnom az arcomat.
Az öltözékem egyébként is megkülönböztető jelzéssel bírt, a maszk valamiért mégis biztonságérzetet nyújtott. Kellett és kész. Amúgy is pirkadat előtt szándékoztam megvalósítani a tervemet, a sötét pedig vajmi keveset árult el a ruhám részleteiről.
Az előző nap szerzett kulccsal kinyitottam a zárat, majd gyorsan ellenőriztem, nálam van-e a Jaredtől kapott doboz. Izzadó tenyérrel a fejembe húztam a kapucnit, aztán egy most vagy soha elmormolása közben nekivágtam az épületnek.

2018. november 19., hétfő

5. fejezet: Ötödik nap

Tudtam, hogy a Daryl megszöktetésére tett kísérletem nem marad sem titokban, sem megtorlatlanul. Képtelenség lett volna kimagyarázni, bár ez a lehetőség nem is nagyon merült fel bennem. Ugyanez volt a helyzet a tagadással – kár lett volna tépni a szám, az általam megölt Megváltók és a fegyverként használt, majd később tőlem elkobzott szilánk elegendő bizonyítékul szolgált Negannek.
Miután kirángatott a Megváltók alkotta körből, így rákényszerítve, hogy egyedül hagyjam Darylt, visszahurcolt a szálláshelyül – vagyis börtönül – kapott szobába. Látszott a férfin, hogy mérhetetlenül dühös, mégsem bánt el velem, ahogy arra számítottam.
Szervíroztatott két italt, és míg megérkeztek, lenyomott az ágyra, ő maga pedig az asztalhoz ült. Nem sokkal később már a limonádéját szürcsölte. Megkínált, de nem reagáltam rá, még csak rá sem néztem a pohárra.
Ezek után órák teltek el síri csendben. Mindketten hallgattunk, mintha csak várnánk valamire vagy valakire. Egész idő alatt a padlót bámultam. Olykor éreztem, hogy figyel, nekem azonban eszembe sem jutott viszonozni a pillantását.

2018. július 28., szombat

4. fejezet: Negyedik nap


Bármennyire is ébren akartam maradni, túl kimerült voltam. Az arénában és az elmúlt napokban történtek ellenére elnyomott az álom, és ahogy jött, nem átallott magával hozni azt a megannyi borzalmas emléket, amely még tudatomnál léve is folyvást ostromolt.
Hiába próbáltam szabadulni, csak a sokadik rémálom után nyílt fel a szemem. Verejtékben úszva, görcsbe ránduló testtel emelkedett el a felsőtestem a matractól. Az izmaim nem engedelmeskedtek, az ízületeim pedig egészen merevek voltak, így nem sokon múlt, hogy az irányíthatatlan és gyors mozgássorozat folytán leessek az ágyról.
Bal kezemmel a takaróba markoltam, jobb kézfejemmel megtöröltem izzadtságtól gyöngyöző homlokomat. Mire a légzésem normalizálódott, felfogtam, hol vagyok és milyen események zajlottak le nemrég.
Alig fél óra leforgása alatt három emberrel is végeztem a Megváltók által épített arénában. Az elsődleges ok, amiért megöltem őket, természetesen a saját életem megóvása volt. S bár ezt az egy indokot betudhattam volna egyetlennek is, az igazsághoz hozzátartozott, hogy egyúttal Negan parancsának is eleget tettem.

2018. július 13., péntek

3. fejezet: Harmadik nap

Az ágyon hevertem, azon a pléddel lefedett, kényelmetlenül kemény matracon. A ruhám mocskos volt, ragadtam a vértől és az izzadtságtól. Valószínűleg bűzlöttem is, én mindenesetre már nem éreztem.
Órákon át bámultam a plafont. Olykor elnyomott az álom, de minden alkalommal hamar felriadtam. Nem tudtam kipihenni magam. A fáradtságtól és az újra meg újra felvillanó, brutális emlékképektől zsongott a fejem, s közben szüntelen kerülgetett a hányinger.
Az éjszakát néma csendben és koromsötétben töltöttem. A rácsozott ablakon egyetlen apró fénysugár sem lopózott be, a hold és a csillagok vastag felhőzet mögé bújtak. A szobában lévő lámpa nem működött.
Semmibe vesző tekintettel bámultam ki a fejemből. Egy ideig kitartóan figyeltem a légvételeimet. Ötszázhatvannégyig jutottam, aztán azt is meguntam. Lehunytam a szemem, sóhajtoztam, mutatóujjammal amorf mintákat rajzoltam a plédre.

2018. július 5., csütörtök

2. fejezet: Második nap

Olyan erősen hunytam le a szemem, hogy az már fájt. A fogaim a húsomba mélyedtek, fémes ízzel elárasztva a szájüregemet. Az izmaim görcsbe rándultak, ellehetetlenítve, hogy kinyújtsam az ujjaimat.
Halkan, esetlenül nyüszítettem, akár egy megkínzott, védtelen állat, miközben egyre inkább kicsúszott alólam a realitás talaja. Még levegőt venni sem akartam, annyira gyötrelmesnek éreztem. Az arcomon leszánkázó könnycsepp keveredett a bőrömet borító verejtékkel.
Tisztán hallottam, amint Negan újra és újra lesújtott a baseballütőjével, így cafatokra szaggatva Abraham fejét. Tudtam, hogy ha akár egyetlen részletét is látnám a férfi kíméletlen meggyilkolásának, elhánynám magam, ezért sem voltam hajlandó felnyitni a szemem. Meg mert biztosra vettem, hogy Abraham kivégzésének látványa széttépné a lelkem.
Nem tehettem úgy, mintha mi sem történne, még ha csak azért is szerettem volna elvonatkoztatni mindattól, amit akkor és ott átéltem, hogy bizonyos értelemben védjem magam. El akartam temetni annak tudatát, hogy Abraham épp szörnyű halált hal, és ennek érdekében megannyi kellemes emléket felidéztem, ám hiába.

2018. május 19., szombat

1. fejezet: Első nap

Rohantam. Nem úgy, mintha az életem múlt volna rajta, hanem azért, mert az életem múlt rajta. Sípoló tüdővel, sajgó mellkassal szlalomoztam a fák között, és egymás után kerültem ki a letört gallyakat, bokrokat, kisebb sziklákat.
A látásom újra és újra elhomályosult, a szememet könny mardosta. Minden méter megtételekor, minden lépésem után bevillant egy kép az elmúlt napok borzalmas eseményeiről. Az idilli jövőkép, mely a kandallónál állva, Daryllel az oldalamon körvonalazódni kezdett, mostanra lesújtóan homályossá vált.
Azt hittem, nyugalmas időszak elé nézek, de a balszerencse egy percig sem szunnyadt. Annyi minden történt igen kevés idő leforgása alatt, hogy az emlékek még frissességük ellenére is összemosódtak és eltorzultak. Csupán egy-egy momentum maradt meg élesen, ám ezek olyan elemi erővel villantak az agyamba, hogy szinte megszédítettek.

2018. március 2., péntek

19. fejezet: Tizenkilencedik nap

Tartalmas kis beszélgetésünket követően Ethan ennivalót szolgált fel. Síri csendben álltunk neki, és később sem szóltunk egymáshoz. Végig rajtam függött a tekintete, mint nagymacskának az áldozatán.
Sokszor viszonoztam a pillantását. Minden falatot kimért mozdulattal emelt a szájához, hogy aztán lassan megrágja és lenyelje. Sokat evett, de egyszer sem habzsolva. Mindvégig ijesztő eleganciát tanúsított, az arckifejezése pedig semmilyen érzelemről nem árulkodott.
Vele ellentétben én alig ettem valamit. Bőven fért volna a gyomromba, hisz rég volt már részem kiadós étkezésben, ám a gyógyszerek, a sérüléseim, és úgy általában az egész helyzet elvették az étvágyamat.
Aggódtam a többiekért, főleg Darylért, akiről napok óta nem hallottam semmit. Reméltem, hogy nincs egyedül és biztonságban van, jó messze a kóborlóktól hemzsegő Alexandriától. Részben persze örültem volna, ha visszajön, mert ezáltal biztosra vehettem volna, hogy él. Ugyanakkor nem akartam, hogy lássa, mi lett a közösséggel.
Étkezés után Ethan a karjába vett, és mint egy újdonsült feleséget, felcipelt az emeletre, hogy ágyba fektessen. Azt mondta, pihennem kell, hogy megerősödjek. A legabszurdabb az egészben, hogy mindezt csak azért szerette volna, hogy aztán az életemre törjön. Őrült és követhetetlen módon viselkedett, azonban nem volt más választásom, mint eltűrni.

2018. február 3., szombat

18. fejezet: Tizennyolcadik nap

A szám kiszáradt, egész testemben gyenge voltam, és csípőtől lefelé nem éreztem a bal alsó végtagomat. Kábultan nyitottam fel a szemem, de mintha ólmos súly nehezedett volna a szemhéjamra, egyből le akart csukódni.
Többször körbevezettem a pillantásomat a lemenő Nap fénye által elárasztott helyiségen, mégsem jöttem rá, kinek a házában lehetek. Egy pillanatra még azt is megkérdőjeleztem, hogy Alexandriában vagyok. Nyugtalanított, hogy rajtam kívül senki nem tartózkodik a szobában, és az izgatottságom csak fokozódott, amikor megláttam a karomba kötött infúziót.
Komoly erőfeszítések árán, ám végül sikerült eltávolítanom a folyadékbevitelre szolgáló cucc részeit. A tű kihúzásakor elfordítottam a fejem, nehogy viszolyogni kezdjek, majd ügyelve rá, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, lassan kitakartam magam.
Csupán fehérnemű és egy kinyúlt, rám jó pár mérettel nagyobb póló volt rajtam. Emlékeztem rá, mi történt, így nem lepett meg a bal combomon lévő vastag, steril kötés, az viszont komoly megkönnyebbülést jelentett, hogy egyáltalán volt még lábam. Ezek szerint a sérülésem megfelelő ellátásban részesült, és a seb nem fertőződött el.
Az ágy melletti szekrényen egy ezüsttálca volt, rajta gyógyszerekkel és injekciós tűkkel. Előbbiek neve alapján világossá vált, hogy érzéstelenítőt, fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt is kaptam. Csak épp azt nem tudtam, mióta.

2018. február 1., csütörtök

17. fejezet: Tizenhetedik nap


Egyetlen előző napi döntésemet sem bántam meg. A naplónak el kellett pusztulnia, hogy biztosan ne kerüljön Ethan kezébe. Egyébként sem fenyegetett annak a veszélye, hogy az idős férfi gondolatai örökre a semmibe vesznek.
Bár a lapok elégtek, minden mondat, minden feltételezés és ötlet tovább élt a fejemben. Tudtam, hogyan vélekedett Ethan nagyapja Alexandriáról, annak vezetőjéről, a közösségben élőkről és az unokáiról. Tudtam, hogy elengedte Ethant, és azt sem tartottam kizártnak, hogy a szíve mélyén már rég menthetetlennek tartotta a lelkét. Én sem vélekedtem másképp.
Továbbá egy percig sem feltételeztem, hogy túlléptem volna egy határt azzal a sokatmondó tekintettel, mellyel este szembesítettem a férfit. Tisztában kellett lennie a ténnyel, hogy nem félek tőle, és nem szívesen látom az élők körében.
Azt sem tartottam túlzásnak, hogy a pillantásommal elárultam, mit tervezek ellene. Egy ideje amúgy is nyílt titok volt, hogy meg akarom ölni. Képtelenségnek tűnt, hogy ne merült volna fel benne az a kósza balsejtelem, mely – ha csak halkan suttogva is, de – tudatta vele, hogy holtan akarom tudni.
Egyelőre nem volt biztos tervem a férfi megölését illetően. Az éjjel nem sokat aludtam, ám hiába töprengtem, hogyan golyózhatnám ki Ethant a közösségből, nem jutottam érdemleges eredményre. A legtisztább az lett volna, ha megvárom, míg Daryl visszatér, és vele együtt kezdek el ötletelni, azonban a gondolataim nyughatatlannak bizonyultak. Az agyam egyre csak kattogott, és azt ismételgette, hogy gyerünk, ne húzzam az időt, hanem lépjek végre.

2017. december 24., vasárnap

16. fejezet: Tizenhatodik nap

Azok után, hogy Daryllel átbeszéltük a dolgokat, nem volt nehéz kitalálni, hogyan tovább. Megállapodtunk, hogy tiszta lappal kezdünk, és igyekszünk máshogy hozzáállni a dolgokhoz: egymáshoz, bizonyos tényezőkhöz és kérdésekhez, az egész kapcsolatunkhoz. Mindketten tudtuk, hogy csak így működhet. Így, hogy változunk és változtatunk.
Nem egészen másfél órával később éledezni kezdett a közösség. Egyre többen lézengtek a szabadban, ki-ki ment a dolgára. Marasztaltam Darylt, felkínálva egy tál müzlit reggelire, és míg ő nekilátott az evésnek, Mázlit is kiszolgáltam. Épp leültem volna, hogy belapátoljam a magam számára készített zöldségsalátát, amikor valaki kopogott a bejárati ajtón.
Letettem a villát, s közben viszonoztam Daryl pillantását. A tekintete elárulta, kit sejt a küszöb túloldalán, és ami azt illeti, valószínűleg én is pont arra a személyre gondoltam. Nyeltem egyet, majd kimért léptekkel átsétáltam a nappaliba. Eltoltam a biztonsági reteszt, és a kilincsre rámarkolva résnyire nyitottam az ajtót.
A tippem helyes volt.

2017. november 14., kedd

14. fejezet: Tizennegyedik nap

(A fejezethez tartozó gifeket/képeket nem volt időm megkeresni és feltölteni, utólag majd pótlom őket.)

A Rick kirohanása okozta zűrzavarból olyan szerencsém származott, amelyre egyébként is baromi nagy szükségem volt. Deanna, mivel mit sem sejtett Ethan róla alkotott valódi véleményéről, magához rendelte a férfit, mint hűséges emberét, hogy segítsen elcsitítani a Grimes által keltett vihar utóhullámait.
Ez annyit jelentett, hogy míg Rick eszméletlen volt, fogták a testét, és becipelték az egyik házba, ahol aztán magára hagyták. Deanna lényegében elzárással büntette Ricket, majd a férjével, a fiával és Ethannel karöltve azzal foglalatoskodott, hogy megnyugtassa a kedélyeket.
Ethannek nem tetszett, hogy Deanna megmásította a velem kapcsolatos elképzelését. Mivel a nagyapjának hála tudtam, mit gondol igazából Deannáról, számomra egyértelmű volt, milyen hamis volt az a mosoly, melyet felöltve a nő nyomába szegődött. Én persze áldottam az eget, hogy megszabadultam Ethantől, habár tisztában voltam vele, hogy mindez csak ideiglenes.

2017. március 13., hétfő

9. fejezet: Kilencedik nap

Kedvetlenül, mégis nagy elhatározásokkal vágtam neki a napnak. Teljesíteni akartam, amit korábban kiötöltem, és függetlenül attól, mibe kerül, semmi esetre sem szándékoztam megfutamodni.
Ki kellett lábalnom abból a depresszió közeli állapotból, amiben voltam. Ehhez az kellett, hogy megbékéljek a ténnyel, miszerint a Daryllel való kapcsolatom véget ért, és új célt találjak. Szükségem volt valamire, aminek értelmét látom, ezáltal pedig küzdhetek érte.
Ha nem is tiszta lappal, a múltamat és minden ahhoz köthetőt eldobva, de legalább egy új fejezettel szettem volna folytatni. Jó lett volna, ha végre erőre kapok, visszanyerem az önbizalmamat, a bátorságomat és mindent, amivel egykor rendelkeztem.
Nem ugyanolyan akartam lenni, mint voltam, hanem sokkal jobb. Tetszett a gondolat, hogy a jövőben reménnyel a szívemben ébredek fel, hogy átharcoljam a napot egy jól megérdemelt éjszakáért. Le akartam számolni a semmitelen napokkal, amelyeken nem átküzdöttem magam, hanem csak tehetetlenül tengődtem.

2017. február 26., vasárnap

8. fejezet: Nyolcadik nap

Pár tiszta ruhadarabbal a kezemben, görnyedt háttal ücsörögtem a konyhapult szélén. A Nap lassan feltűnt a horizonton, miközben a többiek még javában aludtak a ház nappalijában. Azon rágódtam, amit Darylnek mondtam, de nem azért, mert kétségeim támadtak. Úgy gondoltam, hogy mindaz, amit a fejéhez vágtam, a közeljövőben megvalósulhat. Hittem benne, mert nem volt más választásom, bár talán nem is akartam, hogy legyen más opció.
Hatalmas szükségünk volt rá, hogy jól süljenek el a dolgok. Alexandriának az otthonunkká kellett válnia, hogy végre legyen egy hely, amely biztos pontot jelent az életünkben. Annyi idő után, amit odakint töltöttünk, nem alakulhatott másképp. Számomra már-már törvényszerűnek tűnt, hogy a közösségben kell maradnunk.
Leugrottam a pultról, átosontam a fürdőszobába, alaposan megmosakodtam, majd belebújtam a szekrényből előhalászott ruhákba. Kezemben a kardommal, fekete, szakadt nadrágban és ujjatlanban hagytam el a házat. A bakancsom tompán kopogott, miközben végigsétáltam Alexandria egyik aszfaltos útján.

2016. december 12., hétfő

5. fejezet: Ötödik nap

A víz, amit találtam, édeskevésnek bizonyult. Útban Washington felé több helyen is megálltunk, hátha találunk valami ihatót, de egyik alkalommal sem jártunk sikerrel. Több tíz mérföldre voltunk a kitűzött céltól, amikor újabb kísérletet tettünk a vízszerzésre.
Két-három fős csapatokban szóródtunk szét, én Glennt kaptam társul. Dőlt rólunk az izzadság, szinte csak vonszoltuk a testünket a nagy melegben. A Nap égetően tűzött ránk, így hamar megszabadultam a rajtam lévő szürke pulóvertől, és a derekamra kötöttem.
Olyan lomhán mozogtunk, mint a kóborlók. A fák ágai közt elsuhanó szél nyomán összerezzentek és táncot jártak a levelek. Az erdő hangját madárcsivitelés színesítette, bogarak és rovarok tucatjai repkedtek és járkáltak fel-alá.
– Nem szabadna magadba fojtanod – törte meg a csendet Glenn, kivívva a figyelmemet. A szemébe néztem, jelezve, hogy érdekel, mire akar kilyukadni. – Hallottam, mit beszéltél Daryllel. Valahol mindkettőtöket meg tudlak érteni. Nem úgy ismerem Darylt, mint aki bátran beszél az érzéseiről, és bizonyos esetekben nem mindig egyértelmű, mit miért tesz, viszont téged nézve elég nyilvánvaló.
Glenn körbepillantott, majd intett a fejével, hogy kövessem. Az erdő mélyéig hatoltunk, és közben folytatta:

2016. december 9., péntek

4. fejezet: Negyedik nap

Maggie vigasztalhatatlan volt. Keserves zokogása újabb és újabb repedést hagyott a szívemen. Szerettem volna odamenni hozzá, hogy megöleljem, de nem lett volna haszna. Még Glenn jelenléte és érintése sem tudta enyhíteni a fájdalmát.
Míg a csapat néhány férfitagja előkészítette Beth számára a végső nyughelyet, én csendben félrevonultam. Lekuporodtam egy fa tövébe, az érdes törzsnek döntöttem a fejemet, és kizárólag a légvételeimre figyeltem. Látótávolságban belül maradtam, hogy senkinek ne kelljen keresnie, és reméltem, hogy mindenki megérti, mennyire nem vágyom társaságra.
Végignyaltam sebes, repedezett számon. A sírás kerülgetett, az alsó ajkam olykor megremegett. A torkomat gombóc szorította el. Akkor és ott még a légzést is megerőltetőnek éreztem, mintha csak tudatosan lettem volna rá képes.
Eldöntöttem, hogy nem sírok. Hogy soha többé nem ejtek könnyet, csak gyűjtöm és gyűjtöm, és megpróbálok száraz szemmel megbirkózni az engem és a csapatot ért tragédiákkal.

2016. november 14., hétfő

3. fejezet: Harmadik nap

Azt hittem, azok után, ami lezajlott Daryl és köztem az előző nap folyamán, a férfi kevésbé fog makacskodni, és nem lesz ellenvetése a Beth és Carol kiszabadítására szőtt tervben való részvételemet illetően. Kár volt áltatnom magam. Minél kevesebb idő maradt az indulásig, annál feszültebbnek tűnt.
Annak örült volna a legjobban, ha kimaradok az akcióból, és a kápolnában várok a visszatértükre Michonne-nal, Carllal, Judith-tal és Gabriellel karöltve. Bár Daryl nem tette szóvá, akárhányszor találkozott a tekintetünk, láttam a szemében, mennyire nem fűlik hozzá a foga, hogy velük tartsak.
Míg biztonságosabbá tettük a kápolnát az ottmaradók számára, szinte nem is beszéltünk. Olyan volt, mintha az előző este eseményei, úgy, mint az ölelése, a bőrünk egymáshoz súrlódása, a kapkodó légvételeink, az egymással váltott csókjaink meg sem történtek volna.  Bosszantott és elbizonytalanított a hozzáállása.
Bob halála nemcsak Sashára gyakorolt komoly hatást. Daryl véleményére is befolyással volt. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a kápolna körüli óvintézkedések megtétele közben morogva megjegyezte, mekkora butaság, hogy velük szeretnék menni.

2016. július 4., hétfő

2. fejezet: Második nap

Éjfél elmúlt, amikor Sasha elhagyta a kápolnát. Mindegyikünknek feltűnt, hogy Bob már jó ideje nem tért vissza, és miután a lány is sokáig elmaradt, Rick és Tyreese kimerészkedett utánuk az éjszakába.
Zavart, hogy Daryl és Carol is távol van, de nem akartam még tovább növelni a hirtelen támadt nyugtalanságot. Inkább csendben maradtam, és a kápolnában vártam, hogy a többiek visszatérjenek.
Tűkön ültem, a Daryl iránti haragomat komoly aggodalom váltotta fel. Nem érdekelt, a férfi Carollal van-e, ahogy az sem, a nővel az oldalán tér-e vissza. Csak az számított, hogy megbizonyosodhassak a jóllétéről, és az, hogy újra a közelemben legyen.
Tyreese-ék megérkezésekor kisebb bonyodalom keletkezett. Előbb Sasha, majd Rick kezdte el faggatni Gabrielt. Szerencsétlen pap hebegett-habogott, érdemleges válaszadásra képtelen volt. Sasha kis híján nekiesett egy késsel, végül mégis sikerült visszafognia magát.
Sashával ellentétben Rick nem türtőztette az indulatait. Megragadta a pap ruháját, és addig ostromolta a kérdéseivel, amíg Gabriel fel nem adta a küzdelmet. Csakúgy, mint az élelmiszerbankban, úgy ezúttal is zokogni kezdett, aztán apró lépésenként mindent kitálalt.

2016. június 27., hétfő

1. fejezet: Első nap

Csúfos kudarcot vallottam. Megígértem a kamionban menedéket kereső kis csapatnak, hogy visszamegyek értük, és épségben kimenekítem őket a városból.
Ígéretet tettem Franknek egy szebb jövőre, de mire Rickkel, Michonne-nal, Carllal és Daryllel odaértünk a kamionhoz, a kóborlók már felborították a járművet.
Több tucat élőhalott zsúfolódott be a rakodótérbe, mindegyik enni akart a friss húsból. Hamar beláttuk, hogy fölösleges tovább maradnunk, én mégis bizonyosságra vágytam Frankék menthetetlenségét illetően.
Akármilyen morbidan is hangzik, szükségem lett volna rá, hogy lássam a szétmarcangolt testeket. Csak ez szolgálhatott volna bizonyítékul arra, hogy értelmetlen reménykednem, holott amúgy is nyilvánvaló volt. Vagyis annak kellett volna lennie.
– Te mindent megtettél – mondta Michonne, és miután egyre több kóborló felfigyelt ránk, így folytatta: – Indulnunk kell!