17. fejezet: Tizenhetedik nap

A réten sétálva, a környező állatok keltette zajoktól körbeölelve, Mázlival az oldalamon egy egészen más világot láttam. Talán azért is éreztem újnak, mert valóban elindultunk egy másik úton.

Napról napra fejlődtünk, méghozzá minden tekintetben, így a háttérben meghúzódó ellentétek egészen halványnak tűntek. Folyamatosan épültünk és építkeztünk. Az emberek jelleme egymáshoz idomult, a cél egyre tisztábbá vált, az összefogás és a közös munka pedig kisebb-nagyobb jutalmakat hozott.

Nemcsak szemtanúi, hanem aktív résztvevői voltunk valami jobb és több létrejöttének. Persze, akadtak kivételek. Olyanok, akik nem voltak képesek felülemelkedni saját magukon, és az öntörvényűségük miatt esélyük sem volt alázatot gyakorolni.

Néhányan csak látszólag értettek egyet Rickkel, és hazudtak, amikor helyeselték Grimes tervét. Ők titokban továbbra is hűségesek maradtak Neganhöz, aki viszont Alexandria egyik cellájában sínylődött, így aligha állhatott ki a talpnyalóiért.

Megtorpantam, majd lehunytam a szemem. Mély levegőt vettem, és egy pillanatig csak arra koncentráltam. Gyenge szellő libbent tova, megcirógatva az arcomat. Reméltem, hogy Carl és a többi elvesztett társunk tekintete továbbra is rajtunk pihen, és mind büszkébben figyelnek minket. Abban is bíztam, hogy a szüleim és a testvéreim minden rossz döntésem és tettem ellenére támogatnak és óvnak engem.

Habár nem beszéltem róluk túl sokszor, minden nap hiányoztak. Tudtam, hogy soha nem fogok beletörődni a halálukba, arra viszont képes voltam, hogy együtt éljek a gyásszal, őrizve az emléküket.

Felnyitottam a szemem, és megsimogattam Mázli fejét. Összenéztünk, akár két jó barát, aztán megfordultam. Daryl a rét szélén várt rám; egy kidőlt fa törzsén üldögélt, a pillantása minden léptemet végigkísérte.

Még olyan távolságból is úgy tűnt, hogy Daryl arckifejezése megkönnyebbülést tükröz. Gondtalannak látszott, mintha őt is az a különös felszabadultság járta volna át, mint engem. Másodpercekig tartott csupán, mégis tudtam, hogy soha nem felejtem el a látványt, ahogy ott ül, olyan nyugodtan, mentesülve a terhek alól.

Akkor és ott gondoltam rá először, hogy talán vágyik a szabadságra. Vágyik arra, hogy máshol legyünk. Csak mi, és senki más. Mégsem mondta soha. A közös jövőnkről szót ejtett, arról viszont nem, hogy mindezt máshol képzeli el. Pedig lehet, hogy vele tartottam volna.

– Indulnunk kell – oszlatta szét az idillt. Bólintottam, majd fütyültem Mázlinak, hogy kövessen.

Utunk egyenesen a Szentélyhez vezetett. Fel akartuk mérni, hogy állnak az ottaniak készletei, miben szorulnak segítségre, illetve hogyan haladnak a munkálatok. Négylábú pajtásom azóta nem volt hajlandó elmozdulni mellőlem, hogy a Megváltókkal történő összecsapás után elmentem érte, így egyértelmű volt, hogy magammal viszem. Összetartoztunk, és különben is megfogadtam, hogy többé nem hagyom magára.

Megérkezésünk után nem sokkal egy szőke hajú nő, Laura lépett oda Darylhez. Jól emlékeztem rá. Ő buktatta le Dwightot Negan előtt, miután rájött, hogy a sebhelyes átpártolt Rickhez. Az összecsapás óta alig telt el némi idő, így nem tudtam, hogyan viszonyulhatnék hozzá.

– A fiúk már megint szórakoznak – súgta oda a nő Darylnek. A szemem sarkából végigmértem Laurát, megvártam, míg lelép, aztán Darylre pillantottam. Szó nélkül magához intett, jelezve, hogy járjunk utána a dolognak.

A veteményeshez érve ráncba szaladt a homlokom; kissé szokatlan jelenet tárult elénk. Arat és Justin egy még élő kóborlóval bajlódott. Azon dolgoztak, hogy felkössék szerencsétlent két, egymással keresztezett gerendára.

Daryl haladt elöl, jobbjában a nyílpuskájával, én közvetlenül utána, tartva vele a tempót, Mázli pedig engem követett. Nyilvánvaló volt, min ügyködnek az egykori Megváltók, miután megtorpantunk, Daryl mégis rákérdezett:

– Hé! Mi a francot csináltok?

– Elijesztjük a madarakat – felelte Arat. Daryl röpke pillantást vetett rám, majd gondolkodás nélkül felemelte a nyílpuskáját, és ártalmatlanította a kikötözött kóborlót. Ezt követően hátat fordított nekik, és megérintette a karomat, így tudatva, hogy nincs ott több dolgunk.

Azt követően, hogy felmértük a Szentélyben uralkodó állapotokat, egyértelművé vált, mi a következő lépés. Muszáj volt különféle eszközöket szereznünk, hogy tovább fejlődhessünk. Daryl portyát javasolt, amivel mind egyetértettünk. Összeállt egy csapat, és amint összeszedelőzködtünk, a város felé vettük az irányt.

Daryl ugyan próbált meggyőzni, hogy szálljak fel a motorjára, én inkább kölcsönkértem egy lovat a Királyságból. Noha tudtam, hogy elférnék Daryl mögött, hisz lett volna helyem a kétkerekűjén, ésszerűbbnek tűnt lovon utazni, hogy ha összetűzésbe keveredünk a kóborlókkal, szabadabban tudjak mozogni.

Megfordultunk egy múzeumban, ahonnét jelentős zsákmányt sikerült elhoznunk. Veszélyben ezúttal sem volt hiány; Ezekiel kis híján kóborlócsemegévé vált, miután beszakadt az alattunk lévő üvegpadló. Ha ez nem lett volna elég, visszafelé úton szembesültünk vele, hogy az addig használt híd leszakadt, és Hilltop egyik emberét, Kent is elvesztettük.

A portya után néhányan visszatértünk a Szentélybe, hogy átadjuk a megszerzett holmik egy részét. S míg mi a Megváltók egykori főhadiszállásán tartózkodtunk, Maggie-ék eltemették Kent Hilltopban.

– Megjött Rick Grimes! – hallatszott a női hang, mihelyst betoppantunk. Negan egykori csatlósai és munkásai egy emberként fordultak felénk.

– Aki véget vetett a háborúnak – jegyezte meg az egyik fickó. – Ugye szenved Negan? Kurvára remélem.

Daryl egy másodpercre sem hagyta, hogy lemaradjak tőle. Már első ottlétemkor is tapasztaltam, hogy folyvást maga mellett akar tudni. Mintha nem bízott volna az ottaniakban – amit meg tudtam érteni. Jómagam is vegyes érzésekkel viseltettem a Szentélyben lévők iránt.

– Helló! – lépett Darylhez Eugene. – Távollétedben minden rendben ment, bár némelyik Megváltó tekintete elég szúrós volt irányomban. Összeírtam a tárgyak listáját, amikre középtávon szükségünk lehet.

– Inkább ne most – szakította félbe Eugene hadarását.

– Átnéztem a zsákmányt – mondta Laura. – Nem semmi. Oszd meg az örömhírt!

– Rohadtul nem állok ki, hogy beszédet tartsak, mint ő – közölte Daryl, veszítve egy keveset a higgadtságából.

Rick előbb Darylre, aztán rám nézett. Alig észrevehetően nemet intettem, jelezve, hogy nem lesz semmi baj. Ugyan én is éreztem Darylen, hogy a szokásosnál frusztráltabb, tudtam, hogy nem csap balhét.

– Rossz az időzítés – magyarázta Daryl, immár nyugodtabban. – Elvesztettünk valakit.

– Daryl – szólt Michonne. A férfi odalépett hozzá. – Ez gyakran megesik? – mutatott a falra felírt szövegre: „Megváltók, mentsetek meg! Még mindig Negan vagyunk.”

– Egyre többször, mióta elhalt a gabona – válaszolta Daryl. – Eugene, Jerry! Tudjátok, ki volt?

Fogalmuk sem volt.

– Justin! Azt intézd el! – utasította Daryl a fickót.

– Hogy? – kérdezett vissza.

– Hogy érted, hogy hogy? Fesd át!

– Elhasználtuk a festéket – vágta rá Justin.

– Oldd meg! – kötötte az ebet a karóhoz Daryl. A feszültség immár kézzel tapinthatóvá vált, Justin mindenesetre felemelte a seggét, és nekilátott, hogy eltüntesse a feliratot.

Rick elmondta az embereknek, mivel és miként fog telni az elkövetkező időszak. Felsorolta, mit szereztünk számukra a városi portyán. A beszédét tapssal jutalmazták. Rick nem igazán tudta hova tenni az egykori ellenfeleink reakcióját. Rövidesen ott is hagyta őket, és követte Darylt egy csendesebb helyre.

A lelkiismeretem küzdött a késztetés ellen, hogy utánuk eredjek. Szívem szerint hagytam volna, hogy kettejük között maradjon az a beszélgetés, az eszem viszont arra sarkallt, hogy derítsem ki, mi hangzik el.

A korláthoz léptem. A józan gondolkodás elcsitította a pillanatnyilag feltámadó bűntudatot. Épp megtettem volna az első lépcsőfokot, amikor egy kéz a vállamra nehezedett. Rögvest hátranéztem, az arcom lángba borult a szégyentől.

A rajtakapottság kínjával küzdve néztem Carol szemébe. A nő a szája elé emelte a mutatóujját, figyelmeztetve, hogy maradjak csendben, majd intett, hogy haladjak tovább. Több kérdés is felmerült bennem, a hitetlenkedés pedig kis híján elfeledtette velem az eredeti tervemet. Soha nem hittem volna, hogy Carol egy nap ilyenformán a cinkosommá válik.

– Mi újság? – kérdezte Rick Daryltől.

– Nem akarom tovább vezetni ezeket itt – bökte ki Daryl.

Carol karon fogott, hogy megállítson a lépcső felénél. Így kellően közel kerültünk Darylékhez, hogy minden szavukat halljuk, és elég távol voltunk tőlük ahhoz, hogy észrevétlenek maradjunk.

– Értem – felelte Rick. – Miért?

– Nem tudom… Megint ezek mögött a falak mögött vagyok, és ez nem kóser. Nekem kint a helyem, mindig is ott volt.

– Te tartottad egyben őket. Rendet vágtál közöttük. Nem hagyhatjuk csak úgy elbukni a Szentélyt mindazok után, ami történt.

– Ez úgyis el fog bukni – vetette ellen Daryl. – Semmi sem terem meg. Ez itt egy kibaszott gyár. Amikor Negan még itt volt, akkor másokon élősködtek. Most ugyanez van, nem változott semmi.

– Ez teljesen más, mi ugyanis önszántunkból adunk nekik.

– Ez meddig fog tartani? A nagy viharok után a legtöbb hídnak kampó. Az autópályának annyi. A környéken már minden csepp benzint lenyúltunk. Már elegendő kukoricabenzint sem tudunk csinálni. Hamarosan több mint egy nap lesz az út az egyik helyről a másikra.

– És a mi dolgunk, hogy ezt valahogy megoldjuk.

– Már nem létezik olyan, hogy mi. Szerteszét vagyunk. Amikor az elején még kevesen voltunk, bármit megcsináltunk. Úgy volt a jó. Ne mondd, hogy nem!

– Akkor hazajönnél Alexandriába?

– Nem. Visszamegyek Hilltopba Maggie-hez és a picihez. És Ann-t sem engedem vissza. Magammal viszem. Amíg Negan Alexandria foglya, nem akarom, hogy Ann is ott legyen. Nem akarom annak a rohadéknak a közelében tudni.

– Ha elmész, valakinek jönnie kell. Rosita és Eugene Óceánpartra fog indulni. Maggie küld ételt, de embert nem. A Királyságnak meg van elég baja az újjáépítéssel. Ha Alexandria megint kiküld valakit, minden kézre szükségem lesz. Ha te vissza is mész Hilltopba, Ann-nek maradnia kellene Alexandriában. Nekem szükségem van a segítségére, Hilltopnak nincs.

– Nekem viszont van.

Rick felsóhajtott. Úgy tűnt, egyelőre jegeli a velem kapcsolatos témát, mert így folytatta:

– Azért nem vagyunk együtt, mert változnak a dolgok.

– Csakhogy te változtattál rajtuk, Rick! De vágom én – zárta le a vitát, majd magára hagyta Ricket.

Kereket oldottunk Carollal, biztos menedéket keresve a lebukás elől. Miután Daryl lépteinek zaja elhalt, Carol rám nézett.

– Beszélek vele. Résnyire nyitva hagyom az ajtót.

Bólintottam, és nem sokkal később követtem a Daryl után eredő Carolt. Nyilván azért nem csukta be az ajtót, hogy fültanúja lehessek a párbeszédüknek. Talán gyanakodnom kellett volna, amiért Carol kedvesen viselkedett velem, mégsem tettem. Reméltem, hogy az emberszámba vételem azt jelenti, hogy végre nem egy Darylre káros jelenségként gondol rám.

Daryl cigarettára gyújtott, és megkínálta belőle Carolt. A nő elfogadta, de nem szívott bele. Szinte hezitálás nélkül a földre ejtette és rátaposott.

– Ebbe bele is halhatsz – jelentette ki Carol, majd leült Daryl mellé.

– Miért nem alszol?

– Te miért nem? – kérdezett vissza a nő. – Mi nem alszunk. Bezzeg Ezekiel… Ő, akár a bunda. Az agyamra megy.

– A horkolása fenséges? – viccelődött Daryl.

– Hallgass! – kuncogott Carol.

– Nincs bajom vele. Van, hogy érzelgős, de…

– Örülök, hogy nincs ellenedre. Azok után, ami Eddel volt… Az érzelgés valódi felüdülés.

– Tényleg örülök. Ha valaki megérdemli a boldogságot, az te vagy. De az gáz, hogy alig látlak.

Carol felsóhajtott.

– Daryl…

– Hm?

– Szeretném átvenni az irányítást helyetted. Ez nem vita tárgya.

– Henry és a király is jönne?

– Ő még nem tudja. És megkérte a kezemet.

– Mi?

– Igen. És a szívem szeretett volna igent mondani.

– Mi tartott vissza?

– Nem tudom. Segítenék még itt. Nem akarok rohanni.

– Itt maradjak veled? – kérdezte Daryl némi hallgatás után.

– Ne. Neked másutt a helyed. És Ann-nek is.

– Ezt hogy érted?

– Mit terveztek? – tért ki a válaszadás elől a nő. – Hogyan tovább?

– Hilltopba megyünk.

– Azt hittem, Ann Alexandriában marad. Annak idején kapott egy házat Deannától. Úgy véltem, ott akarja folytatni.

– Rick is ezt gondolja. Hogy Ann-re szükség van Alexandriában.

– És Ann mit gondol?

– Ha Rick megkérné, biztosan Alexandriában maradna.

– És ha te megkérnéd, hogy menjen veled Hilltopba?

Daryl lehorgasztotta a fejét.

– Nemet mondana.

– Ugye tudod, hogy nem azért maradna Rickkel, mert nem vagy fontos neki?

– Nem az a kérdés, fontos vagyok-e neki. Hanem az, hogy Rick fontosabb-e.

Nyeltem egyet, elléptem az ajtótól, és a falnak dőltem. Kezdtem rájönni, mi áll a háttérben. A Ricknek mondott indok sem tűnt hazugságnak, hisz Negan valóban Alexandriában raboskodott, és elhittem, hogy Daryl nem akar egy közösségben tudni minket. Ám lassan világossá vált, hogy ez csupán egy fedősztori.

A legfőbb ok, amiért Hilltopba akart vinni, hogy ne lehessek Rick mellett. Talán azért, mert Daryl Maggie-t pártolta, aki pedig nem értett egyet Rick nézeteivel. De azt sem tartottam lehetetlennek, hogy Daryl attól félt, Ricket választom helyette, és kitálalok Grimesnak.

Akárhogy is, nem állt mesze az igazságtól.

* * *

Végül Hilltopban kötöttem ki. Nem azért, mert Daryl arra utasított. Tulajdonképpen meg sem kellett kérnie rá, ugyanis szó nélkül vele tartottam. És azok után, hogy kiderült, Gregory rátámadt Maggie-re, már el sem lehetett volna tántorítani attól, hogy Hilltopban maradjak. Tudni akartam, hogyan tovább.

Daryl szorgalmazta, hogy pihenjem ki magam. Gyanúsan viselkedett; a szokottnál is hallgatagabb volt, és amikor rákérdeztem, mi nyomja a szívét, hárított, és inkább magamra hagyott.

Hilltopi tartózkodásom egynéhány órájában szemhunyásnyit sem aludtam. Habár egyre jobban úrrá lett rajtam a fáradtság, éreztem, hogy történni fog valami, amiből nem szabad kimaradnom. Olyasvalami, ami döntő hatást gyakorol rám.

Késő este pedig, miután láttam, hogy egyre többen gyűlnek össze a szabadban, jómagam is csatlakoztam a kialakuló tömeghez. Úgy óvakodtam közelebb az emberekhez, hogy közben észrevétlen maradjak Daryl számára. Láttam Ricket és Michonne-t, hallottam Maggie hangját, és hamarosan a lovon ülő, hátrakötött kezű, nyakában hurkot viselő Gregoryt is megpillantottam.

– Nem akarom ezt tenni – mondta Maggie –, de mindenkinek fel kell fognia, hogy a bűnhöz mérten szabjuk ki a büntetést.

Maggie Gregory felé fordult, és így folytatta:

– Mik az utolsó szavaid?

– Nem helyes, amit teszel. Állítsátok meg őt, kérlek! – siránkozott Hilltop egykori vezetője. – Megölsz az éj leple alatt, mert szégyelled magad!

– Tévedsz. Nem szégyellem – közölte Maggie, majd biccentett Darylnek.

– Állítsátok meg, kérlek! Az Isten szerelmére! Állítsátok meg! – ordította Gregory, miközben Daryl megállíthatatlanul közeledett hozzá. Ugyanebben a minutumban Michonne felkiáltott, mihelyst észrevette, hogy két kisgyerek épp szemtanújává válik az eseményeknek.

– Maggie, állj! – kérte Michonne. Rick rögvest visszafogta.

Daryl a nála lévő ronggyal ráütött a ló farára. Az állat felnyerített, és futásnak eredt, levetve magáról Gregoryt. A férfi nyaka körül megfeszült a hurok, halálhörgése émelyítő egyveleget alkotott az este fülledt levegőjével.

– Én hoztam a döntést. De ez nem valaminek a kezdete. Nem akarok még egyszer ilyet – mondta Maggie, miután pár felnőtt visszaterelte az előmerészkedő gyerekeket. – Vágjátok le! – fordult Daryl felé, utalva Gregory ide-oda himbálózó holttestére.

A férfi – immár késsel a kezében – a kötélhez lépett, amely másodpercek alatt behódolt az éles pengének. Gregory hullája a földre zuhant. Néhányan odamentek a holttesthez, hogy elvonszolják, az emberek többsége viszont eloldalgott.

Ahogy oszlani kezdett a tömeg, én pedig előrébb léptem, Daryl tekintete megtalálta az enyémet. Megrökönyödtem, mert szemernyi megbánást sem láttam rajta, a felismerés pedig szíven ütött, ugyanis tudomásul kellett vennem, hogy bekövetkezett, amitől tartottam: kezdtünk ellenségekké válni.