2016. május 2., hétfő

17. fejezet: Tizenhetedik nap

A hőmérséklet bőven harminc fok felett volt, a napsugarak szinte perzselték a bőrünket. Az autót az irodaháztól körülbelül fél mérföldre hagytuk. El szerettük volna kerülni, hogy a kocsi hangja még több kóborlót vonzzon a közelünkbe, ezért gyalog indultunk el az Evan által említett épület felé.
A férfi mindössze egy kést kapott tőlünk, a pisztolyokat magunknál tartottuk. Nem bíztunk Evanben, ezért nem akartuk megadni neki a lehetőséget arra, hogy bármilyen megfontolásból ránk szegezze a pisztolycsövet.
Ahogy sejtettem, nem éppen rózsás helyzet fogadott minket. A barikádok szanaszéjjel hevertek, így nemcsak minket, de az esetlegesen odatévedő élőhalottakat sem akadályozta meg semmi abban, hogy bejussanak az irodaházba. Megegyeztünk, hogy szintről szintre minden helyiséget átfésülünk, és végig együtt maradunk.

A rengeteg ablaknak köszönhetően, melyek közül mindössze néhány volt elsötétítve, csaknem tökéletes világosság uralkodott odabent. A bejárattól nem messze lévő pulton két megcsonkított holttest hevert. A fejük a padlón volt, és bár a szájuk mozgott, egyetlen hangot sem voltak képesek kiadni.
Evan undorodva elfintorodott, és az arca elé emelt kézzel elfordult a fehér férgektől, amik a levágott fejek szemüregében vertek tanyát. Daryl a lépcső felé intett, és amikor találkozott a tekintetünk, bólintottam.
Mielőtt elindultunk volna az első emeletre, bekukkantottunk a földszinten lévő mosdókba. A négy tükörből hármat ripityára törtek, az egyik vécékagyló mellett egy rothadófélben lévő hulla hevert.
Odalent semmilyen gyanús mozgást nem észleltünk, ezért felsiettünk a lépcsőn. Az első emelet hosszú folyosójának padlóján több alvadt vércsíkot is felfedeztünk. A falon alkoholos filccel felrajzolt szimbólumok szerepeltek.
Bár nem tartoztam a különböző jelképek szakértői közé, annyit azért sikerült megállapítanom, hogy sátánista rajzok voltak, és egyértelműen azt hirdették, hogy elérkezett a földi pokol. Az üzenetek elárulták, hogy az alkotó az Ördög teremtényeinek tartotta az élőhalottakat.
Az emeleten összesen öt iroda kapott helyet. Berendezését tekintve mindegyik majdnem egyforma volt. Úgy tűnt, mintha az épületben meghúzódó emberek érintetlenül hagyták volna az első emelet helyiségeit.
A bútorokat vastag porréteg fedte, és látszott, hogy már jó ideje egyiket sem mozdították el a helyéről. Szokatlan volt az a rend, ami abban az öt irodában uralkodott, ám nem kellett sokáig gondolkodnom, és máris eszembe jutott két lehetőség.
Az egyik, hogy azért néztek ki úgy, mert amikor a járvány elérte a várost, senki nem tartózkodott az irodaházban. Ki tudja, talán egy hétvége elég volt ahhoz, hogy szétterjedjen a vírus.
A másik, ami megfordult a fejemben, hogy az épület falai közt menedéket kereső emberek rendet raktak. Oké, ez persze nem egészen valószínű, de egy kevés esély azért lehetett rá. Elvégre idejük az volt, nem? De akkor a folyosók padlóját miért nem takarították fel?
A második emeleten szinte pontosan ugyanaz a látvány tárult a szemünk elé, mint az elsőn. Az egyetlen, ami eltért, hogy a folyosó fala nem volt telefirkálva alkoholos filccel, és a harmadik irodában egy kóborlót találtunk.
Az egyik karját tőből levágták, a beleire minden lépésénél rátaposott, az állkapcsa hiányzott. A kinézete alapján azt feltételeztem, hogy már régóta ott raboskodhatott az irodában, a csukott ajtó mögött.
Daryl célba vette a nyílpuskájával, és miután végzett vele, folytattuk az épület feltérképezését. A harmadik és a negyedik emeletet körülbelül tíz perc alatt letudtuk, ráadásul Darylre is rámosolygott a szerencse, ugyanis a folyosón heverő holttest oszladozó zakójának zsebében talált egy doboz bontatlan cigarettát.
Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem tétovázott, azonnal rágyújtott, mi több, engem is megkínált. Nemet intettem, és a kezemben lévő karddal a lépcső felé böktem.
Épp felértünk az ötödik emeletre, máris egy rakás kóborlóval kerültünk szembe. Céltalanul, leszegett fejjel bolyongtak, a karjuk ide-oda himbálódzott. Többször is egymásnak ütköztek, de láthatóan egyáltalán nem érdekelte őket. Néhány közülük egy ajtót kaparászott, de hiába volt minden igyekezetük, nem tudtak átjutni a túloldalra.
Evan Isten, Krisztus és Szűz Mária nevét ismételgette, a homloka verejtékezett. Megsúgtam neki, hogy maradjon tétlen, és semmi esetre se fogja menekülőre. Tudtam, hogy ha összetalálkozna néhány élőhalottal, nem bírna átjutni rajtuk, sőt bizonyára ő maga is kóborlóvá vált volna.
Daryllel közelebb merészkedtünk az élőhalottakhoz. Többen is észrevettek minket, és megiramodtak felénk, de hiába kapkodtak utánunk. Egyetlen suhintással megöltem kettőt, Daryl pedig egyet a nyílpuskájával, hármat a késével küldött padlóra. Reméltem, hogy az ajtón dörömbölő kóborlókra lesből sikerül lecsapnunk, ám még azelőtt, hogy kinyírhattuk volna őket, Evan kétségbeesetten felüvöltött.
A legfelső emeletről szó szerint özönlöttek az élőhalottak, így hamar két tűz közé kerültünk. Evan mellém sietett, a kését felemelte, de olyannyira remegett a keze, hogy elejtette.
Leguggolt érte, ám még azelőtt, hogy az ujjai a markolat köré kulcsolódtak volna, váratlanul megragadta az övemre erősített pisztolyt, és tüzelni kezdett a lépcsőfordulóban megjelenő kóborlókra.
Ráordítottam, hogy azonnal adja vissza, de ahelyett, hogy követte volna az utasításomat, rám fogta a fegyvert. Megparancsolta, hogy fogjam be, és lássak neki a fertőzöttek megölésének. Eközben az élőhalottak hangos hörgésbe kezdtek, és pillanatok alatt lecsökkentették a köztünk lévő távolságot.
Daryl hirtelen ötlettől vezérelve megragadta Evan gallérját, és bependerítette az egyik irodába. Mihelyst mindhárman a küszöb túloldalán voltunk, egy hangos csattanással bevágta maga mögött az ajtót, és elfordította a zárban lévő kulcsot. Amint sarkon pördült, a földre lökte Evant. Elvette tőle a fegyvert, majd behúzott neki egyet.
Eközben a kóborlók őrült módjára ütlegelték az ajtót. Egyértelmű volt, hogy ha nem kap támaszt, rövid időn belül felmondja a szolgálatot, ezért odatoltam egy íróasztalt, azt pedig telepakoltam az irodában fellelhető összes műszaki cikkel – kávéfőzővel, nyomtatóval, fénymásolóval és adatmegsemmisítővel.
– Mi a faszt műveltél? – kiabálta Daryl, és újabb jobb egyenessel gazdagította Evant. – A rohadt kis közjátékoddal még azokat a kóborlókat is idecsaltad, akik a pisztoly elsütése nélkül soha a büdös életbe nem környékeztek volna meg minket – hadarta indulatosan, és megint behúzott egyet Evannek.
A férfi nem bírta a strapát, a harmadik öklös után fennakadt a szeme és elájult. A feje nagyot koppant, az orra a csont eltörésének pillanatában csúnyán elferdült és vérezni kezdett.
– Te jól vagy? – aggodalmaskodott Daryl, miközben rám nézett.
– Aha – biccentettem, majd átszeltem a helyiséget, hogy kilessek az ablakon. – Hogyan jutunk ki innét?
– Még nem tudom – válaszolta, és a földre ejtette a nyílpuskáját. A jobbjával a hajába túrt, aztán követte a példámat, és az ablakhoz lépett. Miután belátta, hogy a plexin keresztül semmi esélyünk a menekülésre, a falhoz lépett és megkopogtatta azt.
– Mi van?
– Ez nem tégla, csak egyszerű furnérlemez – közölte a megállapítását. – Ezen át fogunk meglógni – mutatott rá az elválasztófalra.
– Lyukat vágunk rá? – hitetlenkedtem, mire egy határozott bólintással felelt.
– Mi lesz vele? – kérdeztem, mihelyst Evanre tévedt a tekintetem.
– Bőven elég volt, hogy egyszer veszélybe sodort.
– Ugye nem arra célzol, hogy itt hagyjuk?
– Ő vajon mit tenne fordított esetben? Szerintem csak a saját rühes bőrét mentené.
– Mi nem olyanok vagyunk, mint ő.
– Szarok rá!
– Daryl! – szólítottam a nevén. A férfi nagyot sóhajtva a szemembe nézett.
– Semmi hasznát nem vennénk egy ilyen beszari alaknak.
– Ez még nem ok arra, hogy sorsára hagyjuk. Ha megtennénk, azzal rácáfolnánk arra, amit mondtam, és pontosan olyanná válnánk, amilyen ő.
Daryl elmosolyodott, kinyújtotta felém a karját, majd megcirógatta az államat.
– Végre kezdesz megint úgy viselkedni, ahogy korábban – mondta. – De a véleményem akkor sem változik – komolyodott el újra, és belevágta a kését a furnérlemezbe. – Ha időben magához tér, velünk jöhet. Ha nem, mosom kezeimet. Nem fogok a vállamon cipelni egy ilyen semmirekellő barmot.
Nyeltem egyet, aztán kelletlenül bár, de bólintottam. Visszahelyeztem a kardomat a hátamra erősített hüvelybe, és előkaptam a késemet. Ideje volt, hogy ismét felvegyük a harcot, és megküzdjünk az életben maradásunkért.

6 megjegyzés:

  1. Először is, a blog kinézete nagyon jó lett, ügyes vagy!

    A másik; úristen, már a tizenhetedik napnál tartunk?!�� Nem akarom elhinni, hogy még három rész, s vége (gondolom csak húsz fejezet lesz, nem?). Most szomorú vagyok egy kicsit.

    Harmadik: nagyon jó rész lett! Örömmel (és sietve) olvastam végig, és nagyon tetszik! Amúgy számomra nem volt váratlan, amikor Evan fegyvert szegezett Ann-re, valahogy számítottam arra, hogy ez fog történni, hisz’ itt a normálisak sem olyan komplettek már. ��

    Alig várom már a következő fejezetet, kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni!

    Puszi:
    xx Lily ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszik! Igazság szerint még nem végeztem az átalakítással, de a vizsgáim miatt csak apránként tudok haladni a blogos munkálataimmal.

      Igen, húsz fejezetből áll. Evannek amúgy sem szántam hosszú szerepet, csak amolyan töltelékként funkcionált a sztoriban. :)

      Köszönöm szépen, hogy írtál! :)

      Selly

      Törlés
  2. Szia!Először is imádom a blog kinézetét!És én sem akarom hogy vége legyen :\ kíváncsi vagyok hogy hogyan végződik.A részt is egyszerűen imádom!Várom a kövit:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, hogy írtál! Örülök, hogy tetszik a kinézet! Még nem végeztem az átalakítással, de igyekszem minél előbb befejezni a munkálatokat.

      Hétfőn érkezem a következővel! :)

      Selly

      Törlés
  3. Szia :3
    Itt is megjelentem, és pont a zh hét előtt találtam rá erre a fanficre (illetve emlékeztem rá régebbről, csak akkor még nem néztem Walking Deadet, és most rákerestem:)

    A kérdésem: mikor jön a következő? Biztos elbuktam miatta a diagnosztika zh-mat, de úgy igazándiból nem bánom. Nagyon tetszik a sztori, olvastatja magát, csak a kommentek lohasztanak le néhol, mert spoilereket tartalmaznak számomra. Na de ez az én bajom.

    Daryl karakterét nagyon jól megragadtad, semmit nem veszített végtelen férfiasságából. :D
    Ami egy picit bántja a szememet, az, hogy szerintem túl hamar szeretett bele a lány. Bár lehet, hogy csak én vagyok ilyen, hogy 6 év kell hozzá.
    Na mindegy, ettől függetlenül nagyon tetszik, és izgatottan olvasgattam! Várom a következőt ^^

    Üdv: Luca(Luciichan)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szius!

      Á, ezek szerint téged is sikerült beszippantania a Walking Dead világának? Hát, ez esetben üdv a klubban! ;)

      Új fejezet minden hétfőn kerül fel - változó időpontban, a nap viszont fix. :)

      Könnyen igazad lehet abban, hogy Ann túl hamar beleszeretett Darylbe. Ám - ha ti is úgy akarjátok - még nagyon hosszú út állhat a két főszereplő előtt... És ha netalántán Ann és Daryl bekerülnének egy közösségbe, a lány az új emberek, az új környezet, az új kapcsolatok miatt valószínűleg átgondolná az érzéseit, és eltöprengene azon, hogy vajon tényleg szerelmet érez-e a férfi iránt.

      Na, inkább maradjunk annyiban, hogy még nagyon sok minden múlhat rajtatok, olvasókon - de erről majd később. :)

      Köszönöm, hogy írtál! :)


      Selly

      Törlés