4. fejezet: Negyedik nap

Maggie vigasztalhatatlan volt. Keserves zokogása újabb és újabb repedést hagyott a szívemen. Szerettem volna odamenni hozzá, hogy megöleljem, de nem lett volna haszna. Még Glenn jelenléte és érintése sem tudta enyhíteni a fájdalmát.

Míg a csapat néhány férfitagja előkészítette Beth számára a végső nyughelyet, én csendben félrevonultam. Lekuporodtam egy fa tövébe, az érdes törzsnek döntöttem a fejemet, és kizárólag a légvételeimre figyeltem. Látótávolságban belül maradtam, hogy senkinek ne kelljen keresnie, és reméltem, hogy mindenki megérti, mennyire nem vágyom társaságra.

Végignyaltam sebes, repedezett számon. A sírás kerülgetett, az alsó ajkam olykor megremegett. A torkomat gombóc szorította el. Akkor és ott még a légzést is megerőltetőnek éreztem, mintha csak tudatosan lettem volna rá képes.

Eldöntöttem, hogy nem sírok. Hogy soha többé nem ejtek könnyet, csak gyűjtöm és gyűjtöm, és megpróbálok száraz szemmel megbirkózni az engem és a csapatot ért tragédiákkal.

Amikor Noah elmesélte, hogy Beth el akarta kísérni őt az otthonába, és Rick azt a döntést hozta, hogy szemügyre vesszük a helyet, egyértelmű volt, mit kell tennem. Egyfajta kötelességként tekintettem a Richmondba vezető út megtételére, hisz bár nem ismertem, valahogy le kellett rónom a Beth iránti tisztelemet és gyászomat. Ennyivel tartoztam, és nemcsak Beth-nek, a csapattársaimnak és magamnak is.

Megvártam, hogy a többiek bepakolják a holmijukat a furgonba, és miután már senki nem sürgött-forgott az autó körül, odamentem, hogy felfegyverkezzek. Tisztában voltam vele, hogy ezúttal sem fogok kóborlókat ölni, de annyira megszokottak voltak a mozdulatok, mint egy nikotinfüggőnek az ujjai közé fogott cigaretta. A hátamra a kardomat, a combomra a fegyvertartót erősítettem, benne egy pisztollyal, és a derekamra felcsatolt övbe is csúsztattam egy kést.

– Azt ígértem, kitalálom, hogy csinálhatnám jól – szólalt meg mögöttem Daryl. Nem akartam a szemébe nézni. Tisztában voltam vele, hogy a keserűség és a gyász mellett csak haragot látnék, elvégre megint olyasmire készültem, amit ellenzett.

– Jutottál valamire? – kérdeztem, igyekezve semleges hangot megütni. Ostoba egy szituáció volt, tekintve, hogy mindketten tudtuk, mennyire kényes témát fogunk érinteni.

– Nem akarod, hogy sikerüljön bármin is változtatnom – morogta. – Nem hagysz rá időt. Nem állsz meg, csak mész tovább egyedül.

Becsuktam a furgon ajtaját, és egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy erőt gyűjtsek. Ahogy a férfi irányába fordultam, a szívemben lévő penge is megmozdult. A lábujjaimat görcsösen összeszorítottam, figyelmeztetve a testem, hogy muszáj talpon maradnom.

–  Úgy érzed, a közös útból két külön lett?

– Otthagytál és leszarod. Ezt érzem – közölte.

– Én meg azt, hogy sosem haladtunk egymás mellett. Egy hátizsákba tuszkolva cipeltél, és sosem engedted, hogy kibújjak belőle. Sosem hagytad, hogy a saját lábamra álljak. Óvtál, mint egy hímestojást. A szavaiddal sokszor elém tártad a valóságot, a tetteiddel mégis ellenezted, hogy szembesüljek vele. És most, hogy megszöktem a zsákból, rá akarsz kényszeríteni, hogy visszamásszak.

– Zsákba zártalak? Szerinted ez történt?

– Mit tettél, ha nem ezt?

Daryl tekintete a földre vetült, majd hirtelen ismét rám nézett, és egy szempillantás alatt közelebb lépett hozzám.

– Figyelmeztettél, hogy ha nem változtatok, elveszítjük egymást. Ezt vágtad hozzám! – szűrte a fogai közt dühösen. – Most meg azzal jössz, hogy egész eddig cipeltelek, mint valami kibaszott koloncot? Málhás szamárnak jó voltam, de már nem kellek, mert vannak mások, akikkel megtapasztalhatod a hülye valóságodat. Ez a lényeg, igaz?

A férfi teljesen kiforgatta a szavaimat, és fegyvert kovácsolt belőlük. Felhasználta őket ellenem. Talán mert nem volt képes elhinni, hogy őt is lehet szerelemmel szeretni. Vagy talán azért, mert nem akarta felfedni a gyenge pontját. Vagy szimplán a gyász beszélt belőle. A gyász és a harag egyvelege.

– Naná, hogy ez – válaszolta meg a saját kérdését.

Kiszáradt, cserepes ajkamra nézett. Bár nem rendelkeztem gondolatolvasói képességgel, éreztem a zsigereimben, mennyire szeretne ráhajolni a számra, hogy megcsókoljon.

Átláthatatlannak véltem a helyzetet, a szívem kihagyott egy ütemet. A perc paradoxonja, hogy oly’ közel volt hozzám, mégis pont akkor került a legtávolabbra tőlem.

* * *

Noah egykori otthonához érve Glenn felmászott a búvóhelyet körülvevő kerítésre, hogy szemrevételezze a terepet. Türelmetlenül vártuk, hogy megossza velünk, mit lát. Ahogy felénk fordította a fejét, az arckifejezése mindent elárult. A város elesett.

Tyreese és én összenéztünk, Michonne eleresztette a kardja markolatát. Amint átmásztunk a túloldalra, és Noah is látta, mi a helyzet, őrült rohanásba kezdett. Követtük őt, míg végül megtorpant, és a földre kuporodva fájdalmas zokogásban tört ki.

Magától értetődő volt, hogy ha már elmentünk odáig, körbejárjuk a helyet. Reméltük, hogy találunk valami használhatót. Tyreese felajánlotta, hogy Noah-val marad, így négy emberre hárult a felderítés.

Míg Rick, Glenn és Michonne ideiglenesen lecövekeltek az egyik ház garázsánál, én átsétáltam a szemközti épülethez, és óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót. Odabent teljes csend honolt.

A nappaliban lévő dohányzóasztal az oldalára borulva hevert. A konyhában teljes káosz uralkodott: az asztalon vérfolt éktelenkedett, a négy szék el volt dőlve, a függöny félig leszakadt a karnisról, a hűtő ajtaja ki volt tárva.

Az emeleten legyek zümmögtek, és ahogy minden léptemnél reccsent egyet a falépcső, az egyik csukott ajtó mögül hörgés és kaparászás hangzott fel. Felforgattam az egyik hálószoba gardróbját, és rövid turkálás után kihalásztam pár göncöt a felhalmozott kupacból.

Habár a fürdést jó ideje mellőznöm kellett, örültem, hogy tiszta ruhákba bújhatok. Átcseréltem az alsóneműmet, aztán felvettem a kiválasztott darabokat. A sötétkék farmernadrág csaknem tökéletesen passzolt rám, ahogy a fehér hosszú ujjú és a szürke, felirattal ellátott pulóver is. A fűzős bakancs kicsit nagynak bizonyult, de nem volt elviselhetetlenül kényelmetlen.

A fürdőszobában lévő kukában mindössze pár fültisztító pálcika volt, így kikaptam és kiürítettem a zsákot, hogy legyen mibe pakolnom. Találtam egy tubus fogkrémet és három bontatlan fogkefét. Raktam el zsebkendőt, néhány ruhát a csapat többi tagjának, majd figyelmen kívül hagyva a kaparászó kóborlót, a földszinten folytattam tovább a keresgélést.

Három tasakos leves rejlett az egyik konyhaszekrényben, egy gyümölcskompót és öt üveg méz a spájzban. Fél csomag alágyújtós kockát és két palack vizet is találtam. Kifelé menet felvettem egy, a padlón talált hajgumit, és kontyba fogtam a hajamat.

Ráérős léptekkel, a szemeteszsákkal a kezemben átléptem a küszöböt, és vetettem egy utolsó pillantást az emeletre vezető lépcsőre. Az élőhalott kitartóan kaparászott és hörgött. Bezártam magam után az ajtót, és a teraszról lelépve a lehető legmesszebbre hajítottam a kulcsot.

Megkerültem az épületet. Egy gyönyörű, színes virágokkal teli kertre leltem. Semmi örömöm nem volt, mégis felfelé görbült a szám. Érdekesnek tartottam, mennyire érzelemmentes is lehet egy mosoly, ami normális esetben a boldogság egyik kifejezőeszközéül szolgál.

Hirtelen megállt az idő, és a rohanást feladva megpihent a vállamon. A fűbe ejtettem a szemeteszsákot, és a kezembe fogtam az egyik palackot. Kiválasztottam a legkókadtabb virágot, és öntöttem a tövébe egy kis vizet.

Azt hiszem, akkor kezdett tudatosulni bennem, milyen rosszul döntöttem, amikor engedtem, hogy Daryl hátat fordítson, és egyetlen marasztaló szó nélkül hagyja, hogy Rickékkel tartsak.

Figyelembe kellett volna vennem, személyiségében mennyire hajlik az introvertáltságra. Emlékeznem kellett volna rá, mennyi időbe telt, mire megnyílt előttem. Bele kellett volna képzelnem magam a helyzetébe, és megpróbálni átérezni mindazt, ami lezajlott benne.

Nem foglalkoztam vele és az álláspontjával, nem latolgattam, melyik cselekedetét milyen gondolat előzhette meg. Csak tettem, amit jónak véltem, és ami számomra hasznos volt.

És mindezt azért, mert olyannak értékeltem az életem, amilyen egy kalitkába zárt madáré. Repülni vágytam, nem becsülve az otthonomat. Egy kalitka nemcsak börtönt jelenthet, ami elválaszt a szabadságtól. Egy kalitka lehet elszigetelt otthon. Menedék, mely megvéd az ajtón túli szörnyűségektől.

Egy szép, kényelmes kalitka volt az enyém. Kaptam ételt és vizet. Szeretetet és melegséget. Gyengédséget és törődést. Én pedig a hátam mögött hagytam az egészet, mert az ismeretlent akartam. Az idegent és az ijesztőt. A hideget és a bizonytalant. A sötétet és a magányost. Emellett döntöttem.

Olyannyira elmélyülten tanulmányoztam a virágoskertet, hogy először csak tompa hangként érzékeltem Noah kétségbeesett kiabálását. Rick nevét kiáltotta, segítséget kért. Hamar felmarkoltam a szemeteszsákot, és a vállamra vetve futásnak eredtem.

Mire odaértem, Rick, Glenn és Michonne már végeztek a Noah-t megtámadó kóborlókkal. A fiú elhadarta, hogy Tyreese-t megharapta egy élőhalott, így azonnal elindultunk hozzá. Egyértelmű volt, hogy ha nem cselekszünk, Tyreese testében szétterjed a vírus, és kóborlóvá változik, ezért nem habozhattunk.

Rick ráfogott Tyreese kezére, Glenn a falhoz szorította a férfi testét, Michonne pedig egy határozott és gyors vágással lenyisszantotta Tyreese alkarját.

Lélekszakadva tettük meg az utat a kapuig. Amint Glenn egy baseballütő segítségével leverte róla a láncot, az odasereglő húszabálók beözönlöttek az egykori menedékhelyre.

Rick, Michonne és Glenn kaszabolni kezdték a kóborlókat. Noah nem bírta megtartani a sokkos állapotba kerülő Tyreese-t, mindketten a földre kerültek. Egy élőhalott Noah-ra akarta vetni magát, de a vállánál fogva hátrarántottam, Rick pedig golyót küldött a fejébe.

A kocsihoz is komoly erőfeszítések árán sikerült eljutnunk. Én haladtam leghátul, ügyelve rá, hogy a csapat egyetlen tagja se maradjon le. Az autó hátsó üléséről végig figyeltem Tyreese-t. Folyamatosan ellenőriztem a pulzusát, illetve egy vértől tocsogó pléddel nyomókötést alkalmaztam a friss sebre.

Nem hagytam, hogy a férfi eszméletét veszítse. Beszéltem hozzá, többször finoman megpaskoltam az arcát. Aztán egyszer csak oldalra billent a feje és lehunyta a szemét.

Tudtam, hogy soha többé nem fog rám nézni.

A szája nem fog szólásra nyílni.

A tenyere nem fog biztatóan ránehezedni az ember vállára.

A lelkem egy újabb darabja halt meg, és került sírba Tyreese testével együtt.

– Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket – olvasta Gabriel, miközben mindannyian szórtunk egy kevés földet a letakart férfira. – A látható ugyanis ideiglenes. A láthatatlan viszont örök. Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakóházat. Örök hajlékot a Mennyben, amit nem emberkéz épített. Örök hajlékot a Mennyben – szónokolta, majd lassított a beszédén. – A Mennyben.

Ricket és engem kivéve mindenki elment Tyreese végső nyughelyének közeléből. Láttam a csapatfőn, mennyire gyűlöli magát a történtek miatt. Dühét elfojtva temette be a sírgödröt, míg én leszúrtam a fejfát a földbe, és ráhelyeztem Tyreese sapkáját.

– Ma találtam egy kertet – mondtam. – Volt nálam elegendő víz, én mégis csak egyetlen virágot öntöztem meg. Ha mind kapott volna vizet, valószínűleg észhez térnek egy időre. Tudod, miért csak a legrászorulóbbnak adtam?

Rick rám nézett.

– Ha a napokban esni fog az eső, túlélik. Ha nem, meghalnak, és az az egy, amit megöntöztem, még tovább fog szenvedni a többinél. Jól akartam cselekedni, de lehet, hogy pont az ellenkezőjét sikerült. Mert ilyen az élet. Döntéseket kell hoznunk, és Tyreese is ezt tette. Ha ő nincs, Noah talán meghalt volna. Mint az a virág tőlem, úgy Noah is esélyt kapott Tyreese-től. Olykor egy élet megtartása megköveteli egy másik élet elvételét. Ez így működik, és sosem lesz olyan, hogy mindenki megtarthatja az életét.

Rick felegyenesedett, komor tekintettel elém lépett, és a szabad kezét az arcomra simította. A szemében tüzes eltökéltség csillant.

– Túl sok halálnak voltam tanúja mostanában. Egy időre elég volt belőle. Életet akarok látni, és azt, hogy a körülöttem lévők harcolnak, hogy megtarthassák. Erőt akarok látni, nem gyengeséget.

– Arra kérsz, hogy gyilkoljak?

– Nemcsak gyilkolással kerülheted el a halált. Nem kérnélek olyanra, amit nem szeretnél, vagy amire jelenleg nem érzed késznek magad. Azt kérem, hogy tedd, amire mindig képesnek kell lenned. Arra kérlek, hogy maradj életben.