2017. december 24.

16. fejezet: Tizenhatodik nap

Azok után, hogy Daryllel átbeszéltük a dolgokat, nem volt nehéz kitalálni, hogyan tovább. Megállapodtunk, hogy tiszta lappal kezdünk, és igyekszünk máshogy hozzáállni a dolgokhoz: egymáshoz, bizonyos tényezőkhöz és kérdésekhez, az egész kapcsolatunkhoz. Mindketten tudtuk, hogy csak így működhet. Így, hogy változunk és változtatunk.
Nem egészen másfél órával később éledezni kezdett a közösség. Egyre többen lézengtek a szabadban, ki-ki ment a dolgára. Marasztaltam Darylt, felkínálva egy tál müzlit reggelire, és míg ő nekilátott az evésnek, Mázlit is kiszolgáltam. Épp leültem volna, hogy belapátoljam a magam számára készített zöldségsalátát, amikor valaki kopogott a bejárati ajtón.
Letettem a villát, s közben viszonoztam Daryl pillantását. A tekintete elárulta, kit sejt a küszöb túloldalán, és ami azt illeti, valószínűleg én is pont arra a személyre gondoltam. Nyeltem egyet, majd kimért léptekkel átsétáltam a nappaliba. Eltoltam a biztonsági reteszt, és a kilincsre rámarkolva résnyire nyitottam az ajtót.
A tippem helyes volt.

– Izgalmasabb lett volna, ha az ajtót nyitva, téged meg az ágyban talállak – jegyezte meg bármiféle üdvözlés helyett. Ha ő nem, én sem alapon reagáltam, kihagyva a formalitást.
– Mit akarsz, Ethan?
– Tetszett a múltkori – mondta, és ahogy megkapaszkodott az ajtófélfában, felém dőlt a testével. Reflexszerűen elhajoltam, hogy megtartsam a kellő távolságot, ám ez nem tetszett neki.
Előrelépett, elkapta és megszorította az államat, majd az ajkait elnyitva csókot kezdeményezett. Biztos voltam benne, hogy Daryl figyel, és azt is tudtam, hogy ha Ethan szája találkozik az enyémmel, annak csúnya következménye lesz.
Daryl világosan fogalmazott, mikor megtiltotta, hogy Ethan úgy érjen hozzám. A gondot az jelentette, hogy Ethannek fogalma sem volt erről, a csók létrejötte pedig nem rajtam múlt. Ez érthető, nem? Hisz hiába vagyok birtokosa egy információnak, ha a másik fél által születik döntés, illetve rajta áll, megteszi-e azt a bizonyos valamit. Az én lehetőségem mindössze az ellenkezésre korlátozódott.
– Minek jöttél? – kérdeztem, sutba vágva a semleges hangnemet. Azt akartam, hogy rájöjjön, mennyire nemkívánatos a jelenléte, és hogy e felismerés elvegye a kedvét a csóklopástól.
Ethan szemöldöke megrándult. Láthatóan nem tetszett neki a viselkedésem. Finoman megtaszítva engedte el az államat, és egy sóhaj kíséretében elhúzódott tőlem.
– Rick megbeszélést tart. Kapd össze magad, aztán gyere Deanna házába! – közölte szárazon.
Bólintottam, majd megpróbáltam becsukni előtte az ajtót, de az utolsó minutumban odatette a lábát.
– Egész kellemes idő van idekint. Azt javaslom, vesd le a pulóvert, és hagyd itt a pokróc stílusoddal együtt. Nem vagy fölényben. Értjük egymást, ugye?
A fogaimat összeszorítva elmosolyodtam.
– Ugye? – kérdezte jóval komorabban, már-már fenyegető hangsúllyal.
– Igen – feleltem kelletlenül.
Vigyorogva az orromra koppintott, aztán hátat fordított és elment. Belöktem az ajtót, és a konyhát a nappalitól elválasztó boltív egyik támoszlopa mögül előbújó férfira néztem.
– Kinyírom ezt a faszfejet – morogta, ahogy elindult felém. Mindvégig egymás tekintetét fürkésztük, és amint megtorpant előttem, a jobb tenyeremet az arcára simítottam.
– Nem lehet. Még nem.
– Kinyírta és száműzette a saját rokonait. Senkinek sem hiányozna.
Jelentőségteljesen összeráncoltam a homlokomat, mire fancsali képet vágva megforgatta a szemét. Lerítt róla, mennyire ellenzi Ethan életben hagyását, és hogy őszinte legyek, én sem repestem az örömtől, hogy továbbra is el kell viselnem az ittlétét. Viszont azt is korainak tartottam, hogy kiterítsem a lapjaimat, és szembesítsem Deannát meg a közösség többi tagját az igazsággal.
– Ethan nem beszélt hülyeséget. Jelenleg ő van fölényben.
Daryl a nemtetszését kifejezendő, morgott egy sort az orra alatt, aztán kénytelen-kelletlen rábólintott a szavaimra. Ezek után nem volt más hátra, mint hogy megjelenjünk a Rick által szervezett gyűlésen.

* * *

A megbeszélés rádöbbentett, mekkora butaság volt egy percig is azt hinnem, hogy az elkövetkezendő időszak kevésbé lesz zűrzavaros. Az, hogy végre sikerült tisztáznunk a dolgokat Daryllel, csupán pillanatnyi megnyugvással szolgált, és már előző nap, a Rick által felvázolt terv megvitatásakor tovaillant.
Több órán át tartó tanácskozás után jutottunk csak dűlőre azt illetően, mi lenne a legjobb módszer a kőfejtőnél lévő kóborlók felszámolására. Mindenki megkapta a maga feladatát, néhány fős, piciny csoportok szerveződtek, és még előző nap elkezdődtek a munkálatok.
Daryllel még a gyűlés előtt megegyeztünk, hogy bármi történjék is, én a falakon belül maradok. Kivételesen nem akartam elhagyni Alexandriát, sőt én jelentettem ki, hogy semmi esetre sem tartok velük. Minderre azért volt szükség, hogy Ethanön tarthassam a szemem, ugyanis biztos voltam benne, hogy Deanna közelében akar majd lenni. Nos, nem tévedtem.
 Ethan magára vállalta, hogy Alexandriában marad Maggie-vel, és segíti Deannát. Nem lepett meg a döntése, ám amikor Daryl a nagy nyilvánosság előtt közölte, hogy én sem megyek velük, több régi társam arcán döbbenetet véltem felfedezni.
Valószínűleg az lepte meg őket, hogy Daryl pofátlanul, esélyt sem adva arra, hogy szóhoz jussak, látszólag helyettem döntött, holott titokban megállapodtunk mindebben. Daryl előadására csak azért volt szükség, hogy megvezessük Ethant. Ha én mondtam volna, hogy maradni szeretnék, túl egyértelmű lett volna az ok – legalábbis Ethan számára, mert ő egyébként is gyanakodva méregetett minket.
Rickék már előző nap megkezdték a munkálatokat a térképen megjelölt pontokon. Miután elmentek, egészen elnéptelenedettnek tűnt a közösség. Csupán az idősek, a gyerekek, a nők egy része és néhány fiatal maradt Alexandriában, utóbbiak is mindössze a biztonság kedvéért.
Jómagam tegnap délelőtt óta Deanna körül legyeskedtem. Kifejezetten örültem, amikor a nő megkért, hogy segítsek pár teendő elvégzésében, mert egyébként is a közelében akartam lenni, hogy lássam és halljam, mit tesz és mond Ethan. Minden lépéséről tudnom kellett.
Esteledett már, amikor mindenkit, aki napközben az ő kívánalmait teljesítette, útjára engedett. Ethan egyenesen hazament, ennek ellenére további fél órát rostokoltam egy közeli épület takarásában, hogy kiderítsem, ott is marad-e. Eközben ő lezuhanyozott és megvacsorázott. Teljesen úgy tűnt, nem készül éjszakai kiruccanásra, ezért én is elindultam a saját házamba.
Mázlit, aki egész álló nap a közösség falain belül cirkált, mint valami nyomozókutya, a konyhában találtam. Türelmetlenül várta a vacsoráját, amit készségesen szervíroztam, aztán Ethan példáját követve megfürödtem.
Később feltúrtam az egész konyhát, hátha találok valami ínyemre való ételt. Untam a müzlit és a kompótot. Valami főtt, meleg ételnek jobban örültem volna, de semmi hasznos alapanyag nem volt a lakásban, így beértem egy almával. Vajmi keveset segített.
Hogy eltereljem a gondolataimat, és az éhségérzet helyett másra koncentráljak, elővettem egy-két magazint és Ethan nagyapjának a naplóját. Előbbieket hamar kivégeztem, utóbbi viszont a tartalma nagy részének ismerete ellenére is képes volt lekötni.
„Az elmúlt fejl feljegyzések rendszertelenek, már sem a dátumot, sem a pontos időt nem tudom. Se ételem, se vizem. Fáradt vagyok, az ízületeim sajognak, a közérzetem borzasztó, mert jó ideje nem tudtam már tisztálkon tisztálkodni.
Korábban fohászkodtam, mostanság már csak sóhajtozom. Így telnek a napjaim. A hideg a csontomig hatol, és valami olyat érzek, ami lassan végleg megnyomorít. Mintha nemcsak balsejtelem, hanem számomra kész tény, egy biztos tudás lenne, hogy soha többé nem süt ki a Nap.
Képtelen vagyok meglánti meglátni a szépet. Elfelejtettem, milyen az, mert a keserűség felemésztette. Hogy mi bánt a legjobban? Immár magam sem tudom eldönteni. Gyenge vagyok és vén. Nincs erőm, hogy legalább az én kis Susie-mat megmentsem.
Én nem jelenthetek feloldozást, de remélem, hogy épp ezért érkezik más, aki képes lesz rá. Remélem, hogy védelmet nyer a romlott bátyjával szemben, és nem mérgeződik, nem feketedik be az én angyalarcú kis unokám szíve.
Fiam, ha odaát leszek, elmondom, miért buktam el. Bár talán láttad, és most is látsz, és talán megértesz. Akárhogy is, már nem tehetek semmit. Sem a világ ellen, sem érte. Sem a benne lévőkért. Sem Susie-ért.
Tudom, hogy fel fogom adni. Tudom, hogy fog végződni.”
Ez volt az utolsó bejegyzés, melynek zárómondata egy határozott, a többihez képes jóval nagyobb pontot kapott. Ezen írásjel önmagában is árulkodó volt. Ethan nagyapja tényleg tudta, hogy fog végződni. Tényleg feladta. Fehér zászlót lendített és öngyilkos lett. Ethan, még ha közvetetten is, de a halálba küldte.
Harag fogott el. Bár hirtelen és a semmiből érkezett, ijesztően intenzív volt. Apró szikraként lopódzott a szívembe, ahol egyből lángra kapott, és pillanatok alatt vad tombolásba kezdett, akár egy gyors iramban terjedő erdőtűz. Őrjöngött, ki akart törni a mellkasomból, hogy átjárja az egész testemet.
A fülemben hallottam a vérem lüktetését. Felálltam a kanapéról, léptem pár nagyot, majd térdre vetődtem a kandalló előtt. A pulzusom megemelkedett, és ahogy nekiestem a naplónak, még tovább nőtt. Egyesével, egymás után téptem ki a lapokat, galacsinná gyűrtem őket, és a tűzhelyre szórtam.
Dühös voltam. Igazán dühös. Olyan mértékben, hogy képtelen voltam kontrollálni az indulataimat. Nem bírtam elfojtani őket, bár szent igaz, nem is próbálkoztam. Émelygés fogott el attól a görcsös, mindent felemésztő érzéstől, amely beitta magát a porcikáimba.
Miután az összes lapot kiszaggattam, az elő- és hátlapot is a kandallóba dobtam, hogy aztán az egészet lángra lobbantsam. Szoborrá dermedve, merev végtagokkal néztem, amint Ethan nagyapjának visszaemlékezései és gondolatai a semmibe vesztek.
Mázli, aki mindaddig értetlenül, ám csendesen kuporgott a kanapé mellett, váratlanul felugrott és az ablakhoz futott. Ugatása hallatán összerezzentem, háborgó dühöm elcsitult, de csak másodpercekre, hogy esélyt adjon a megmozdulásra.
Felkászálódtam a földről, és kimért léptekkel, akár egy arra beprogramozott gép, elindultam ahhoz az ablakhoz, amelynél Mázli toporzékolt. Elhúztam a függönyt, hogy megnézzem, mi izgatta fel hű bajtársamat.
A látvány felkészületlenül ért, jeges borzongást hozva magával. Odakint, az üveglap túloldalán elmúlt napjaim megkeserítője, jelenlegi és eljövendő időszakom legnagyobb problémája ácsorgott: Ethan Cooper.
Elkapta és fogva tartotta a pillantásomat, a szája szegletében kihívó, gonosz mosoly bujkált. Nem érdekelte, hogy lebukhat, sőt inkább úgy tűnt, mintha azt akarta volna, hogy megtörténjen.
Felemelte a jobbját, melyben egy kést tartott, majd az ablaknak nyomta a hegyét és megforgatta. A penge acélja megcsillant a nappali lámpájának fényében. Meg sem kellett szólalnia, mégis tudtam, mi zajlik le a fejében.
A tekintete azt súgta, jobb, ha figyelek, mert ami akkor és ott lejátszódik, imitációja annak a bizonyos napnak és percnek, amikor ugyanilyen arckifejezéssel, ugyanezzel a mozdulattal megforgatja majd a szívemben a kést.
Én sem voltam rest, s az én tekintetem sem maradt üres. Felszegtem az állam, és a lehető legnagyobb elszántsággal, a legmélyebbről jövő gyűlölettel visszamosolyogtam Ethanre. Függönyt tartó kezem ökölbe szorult, a tekintetem pedig válaszolt:
Nem lesz olyan szerencséd, hogy okozója vagy szemtanúja légy a halálomnak, és nem fogod látni, mivé válik Alexandria. Mindenért meg fogsz fizetni. Minden bűnödért el leszel számoltatva. Meg fogsz halni, Ethan! Tudom, mert én leszek az, aki megöl.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik az új fejléc, nagyon szép lett. :) És persze a rész is nagyon jó lett, várom a következőt. Ha lesz 3. évad, akkor az kb. mennyi kihagyás lesz a két évad között? És off topic, de neked eddig mennyire tetszett a 8. évad? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én így utólag összecsapottnak érzem a fejlécet, plusz kicsit rövidnek a fejezetet, de köszönöm a kedves szavakat!

      Hogy lesz-e harmadik évad, egyelőre nem tudom - az olvasók igényétől függ, úgyhogy közzéteszek majd egy bejegyzést, hogy felmérjem, mi a helyzet. Ha lesz harmadik évad, 1-2 hét kihagyással mindenképp számolni kell, mert esélyt szeretnék adni az olvasóknak, hogy megtehessék a visszajelzéseiket - amennyiben igényt tartanak a folytatásra.

      A nyolcadik évadból sajnos még nem láttam az eddig leadott részek mindegyikét. Ha jól emlékszem, talán az első két-három részhez volt csak szerencsém, úgyhogy nem tudok összetett véleményt írni. Amit láttam, az végül is tetszett, bááár... Ha egészen őszinte akarok lenni, vannak fenntartásaim. Az első pár résznél valahogy nem volt meg számomra az a TWD-feeling, ami a korábbi évadok során. De az is lehet, hogy csak túlságosan leszívta az agyam a temérdek tanulnivaló. ^^'

      Törlés
  2. Imádom kérlek mond hogy lesz 3.évad😍😍

    VálaszTörlés