2018. december 29., szombat

8. fejezet: Nyolcadik nap

A Hilltopba való megérkezésemet másnapra kellett időzítenem. Több tényező is arra késztetett, hogy változtassak a tervemen, és bár nagyon vágytam már arra, hogy Daryllel legyek, muszáj volt még egy kis türelmet gyakorolnom.
A lehető legtávolabb akartam vinni Steve-et és az embereket a Megváltók bázisától. Ehhez az kellett, hogy átkeljünk a fél erdőn, átgázoljunk egy folyón, és megküzdjünk jó néhány kóborlóval. Végül rátaláltunk egy tisztásra, ahol a gaz nem nőtt olyan magasra, és kellően nagynak bizonyult ahhoz, hogy felverjék a sátraikat és megpihenjenek egy időre.
Délután, még sötétedés előtt elindultak páran, hogy mind a négy kihelyezett találkozási ponton tartózkodjon valaki, hátha más is kihasználja Negan Alexandriában létét, és megkísérli a szökést. Hogy biztos ne tévedjen el senki, Steve-vel és Jareddel készítettünk egy vázlatos térképet, megjelölve az erdő jellegzetesebb részeit. Így minden távozónak volt egy viszonyítási alapja, hogy ha úgy érzi, eltévedt, legalább halvány fogalma szülessen arról, merre jár.
Egy kisebb hordával is számolnunk kellett, ami a tisztáshoz közel bolyongott. Nem akartam úgy elindulni Hilltopba, hogy a kóborlók alig egy köpésnyire vannak az emberektől, ezért összedugtuk a fejünket, hogy kiötöljünk valamit az eltüntetésükre.

Egyikünk sem kockáztathatta meg, hogy elcsalja őket. Igaz, volt ilyen felvetés egy-két ember részéről, de még csírájában elfojtottam a dolgot. Sokkal biztosabbat akartam, ezért úgy döntöttem, megtámadjuk őket. Élőhalottakkal amúgy is mindenkinek volt már dolga, nagy százalékuk viszonylag sokkal végzett az idők során.
Kiválogattuk a leghasznosabb fegyvereiket, magamhoz gyűjtöttem a tapasztaltabbakat, aztán a kóborlók ellen vonultunk. Nagyjából ötvenen lehettek. Nagyobb biztonságban éreztem volna magam, ha nálam van a kardom, de nem adatott rá lehetőségem, hogy azt is visszaszerezzem. Csak a szökés sikerességét tartottam szem előtt.
Emiatt viszont kénytelen voltam nagyobb veszélyt vállalni, közelebb engedni magamhoz a kóborlókat, és egyetlen, jobb időket is megélt késsel felvenni velük a harcot. A félelem, hogy többen is életüket vesztik aznap, végig ott motoszkált bennem.
Majd azt követően, hogy elintéztük a húszabálókat, és láttam, hogy egy kezemen meg tudnám számolni a sebesültek számát, megkönnyebbülés fogott el. A pórul jártak is mindössze esések által bekövetkezett horzsolásokat szereztek, de egyiküket sem harapták meg. Bevallom, ez meglepett. Csalódtam, de mindenképp pozitív értelemben.
Mindezek után egyedül indultam el Hilltopba. Naivan azt hittem, Jared velem tart, de alaposabb átgondolás után beláttam, hogy nem vihetem magammal. Akárhogy is, Farkas volt, és betört Alexandriába. Nem kockáztathattuk meg, hogy bárki is felismeri, plusz így legalább volt valaki, akire rábízhattam Steve-éket – és fordítva.
Tudtam, hogy némi odafigyeléssel és képzéssel Jaredből is jó harcos válna, azonban akkor és ott nem volt rá időm, hogy hosszasan pesztráljam. Könnyebb és ésszerűbb megoldásnak tűnt, ha egyelőre Steve-ékkel marad. A későbbi célom egyébként is azt volt, hogy Jaredet, Steve-et és a többi embert is beintegráljam a közösségünkbe – leginkább Alexandriába, hogy mind a szemem előtt legyenek.
Hosszú órákon át csatangoltam, immár a helyes útvonalon. Csak néhányszor, és akkor is muszájból álltam meg, hogy pihenjek egy keveset, de sehol sem vesztegeltem sokáig. A Nap magasan járt, amikor végre megpillantottam Hilltop kapuját. Nyitva volt, én meg a fáradtság és a boldogság egyvelegétől, kicsit önző módon azt képzeltem, miattam hagyták úgy. Ennyi fantáziálást megengedhettem, nem igaz?
Ahogy közeledtem a bejárathoz, úgy erősödött a térdemet elfogó remegés. A kimerültség ellenére nem féltem attól, hogy összeesem a cél előtt. A szívem olyan erősen húzott Hilltop, s egyúttal Daryl felé, hogy talán nem is lettem volna rá képes, hogy megálljak.
Egy-két emberen kívül az összes, számomra ismerős személyt felfedezni véltem, és én sem maradtam sokáig észrevétlen. Maggie volt az első, aki felfigyelt rám. A riadalom elkerülése végett előbb a csuklyámtól, majd a maszkomtól is megszabadultam.
Maggie a nevemet kiáltotta, mire mindannyian felkapták a fejüket, és rövidesen egy emberként fordultak felém. Maggie-vel jó ideig egymáson függött a tekintetünk. Ugyanazt a megkönnyebbülést láttam rajta, ami engem is elfogott, amikor megláttam. Hálát adtam az égnek, amiért a Negantől szerzett információ, miszerint meghalt, hamisnak bizonyult.
Közelebb sétáltam hozzájuk, és lassan mindenkit szemügyre vettem. Michonne szája megremegett, mielőtt mosolyra húzódott volna. Jézus a mellkasa előtt keresztbe font karral felszegte az állát, és egy amolyan végre itt vagy biccentéssel üdvözölt.
Rick összevont szemöldökkel, arckifejezésében helyesléssel és elismeréssel lépett felém. Csupán egy lépésnyi távolság maradt köztünk, és amint mindketten lecövekeltünk, egyfajta szavak nélküli diskurzusba kezdtünk. A tekintete mindent elárult, így az, amikor értem nyúlt és magához vont, inkább csak megerősítésül szolgált.
Miután eltávolodott tőlem, félretűrtem a felsőmet, és elővettem a pisztolyát. Előbb arra, aztán Rickre néztem, és átnyújtottam neki. Elmosolyodott, a szemében büszkeség csillant. Soha nem éreztem még annyira bensőségesnek a kapcsolatunkat, mint akkor. Mert abban a minutumban, ott állva és egymást figyelve valami megváltozott köztünk.
Elrakta a pisztolyát, és azzal a mozdulattal félreállt, mintha ezzel arra buzdított volna, hogy folytassam, amit elkezdtem. Fedezzek fel mindent és mindenkit, legyen teljes a viszontlátás. Nem vonakodtam eleget tenni a szavak nélküli kérésnek.
A Rositával és Tarával váltott egy-egy pillantás után viszonoztam Maggie ölelését, és közben Sashával is összenéztem. Az egyetlen, aki sokáig nem tűnt fel, Daryl volt. Biztosra vettem, hogy Hilltopban van, hisz Jézussal együtt indultak el, a lelkem mélyén mégis kételkedni kezdtem. Szerencsére nem tartott sokáig, ugyanis alig pár másodperccel később előkerült az egyik lakókocsi mögül, csírájában elpusztítva a vele kapcsolatos aggodalmamat.
Megfékezhetetlenül közeledett hozzám, én meg csak álltam ott. Azt tettem, mint mindig, ha róla volt szó: vártam rá. A megismerkedésünkkor a bizalma elnyerésére, aztán meg helyre a szívében, később pedig arra, hogy fel- és elismerje az irántam való érzéseit. Amióta találkoztam vele, folyvást megvártam, mert tudtam, hogy megérdemli. Hogy mindketten megérdemeljük.
– Bíztál bennem – mondtam kissé esetlenül, könnybe lábadó szemmel.
Élesen kifújta a levegőt, és apró bólogatások közepette így felelt:
– Mindig.
Azt hiszem, csak akkor fogta fel igazán, hogy tényleg ott vagyok, amikor meghallotta a hangomat. Kissé tétován, mintha nagyon akarna valamit, de félne a reakciómtól, áthelyezte a testsúlyát egyik lábáról a másikra, és zavartan váltogatta a pillantását a szemem és a szám között. Végül nem kellett átvennem az irányítást.
Akkora hévvel ölelt magához, hogy beleremegtem. Az érintése és a közelsége iránt érzett csillapíthatatlan sóvárgás, mely minden porcikámat átjárta, körém fonódó karjai nyomán óriási energiát szabadított fel bennem, elűzve a bágyadtságot.
Lehunyt szemmel átkulcsoltam a nyakát, az arcomat az ő arcához simítottam. Hangosan, szaporán szuszogott, az ujjbegyei a hátamba és az oldalamba mélyedtek. Olyan görcsösen, annyi ragaszkodással szorított magához, min aki attól tart, hogy bármelyik minutumban kámforrá válhatok. Mintha eltűnhettem volna, akár egy illékony álom.
Korábban soha nem ölelt még úgy. A mostaninál ugyanis egyetlen más érintése vagy csókja sem lehetett volna beszédesebb. Minden érzelmét, minden szeretetét beleadta, csaknem összeroppantva a csontjaimat. Úgy ölelt, mintha nem lenne holnap. Mintha soha többé nem adatna meg nekünk legalább húsz nap.

* * *

Túl a Gregoryval való eredménytelen társalgáson, a hilltopi emberek harcba vonulási szándékának kiderültén, a Királyságban tett látogatáson, Ezekiel király megismerésén, valamint Carol lelépésének napvilágra kerülésén, Daryllel, Maggie-vel és még néhány emberrel karöltve visszatértünk Hilltopba.
Negan számára immár világossá vált, hogy nemcsak Daryl, hanem én is megszöktem, és azt gondolva, hogy Alexandriába menekültünk, az adóvevőjén keresztül kivezényelt egy csapat Megváltót Alexandriába.
Simonnal az élen az volt a dolguk, hogy körbeszaglásszanak Rickék háza tájékán, hátha ránk bukkannak. Hatalmas mázli volt, hogy a Jézus által megszerzett, nagy hatósugarú walkie talkie-val majd’ minden lépésüket nyomon tudtuk követni.
Maggie közbenjárására kaptunk egy ideiglenes házat Daryllel. Mindketten mondtuk, hogy egy lakókocsival is tökéletesen megelégszünk, de Maggie nem tágított. Gregory tulajdonképpen nem is tudott róla, kik szállnak meg.
Daryl az ablakpárkányon ült, az egyik kését élezte. Sokáig néma csendben ültem az ágyon, tőle pár méterre, és kitartóan figyeltem a ténykedését. Végül szóvá tettem, hogy talán nem ártana lefürdenie. Feleslegesnek tartotta, én viszont addig kötöttem az ebet a karóhoz, míg végül megtört.
– Ekkora baromságot! – morogta az orra alatt.
Felkelt, a párkányra ejtette a kést és az élezőt, majd elindult a fürdőszoba irányába. Menet közben hamar megszabadult az ingjétől, lerúgta a bakancsát, és kioldotta az övét. Nehezemre esett kibírni mosolygás nélkül. Igazából legszívesebben elnevettem volna magam. Úgy durcáskodott, mint egy kisgyerek.
Az egyetlen, ami nem engedte meg, hogy elveszítsem a komolyságomat, az örökösen eszembe jutó tény volt, miszerint vár még ránk egy kellemesnek aligha nevezhető, ámde szükségszerű beszélgetés.
Tudni akartam, mi jár a fejében, milyen érzések keringenek a szívében, mi zajlik le benne. Tudnom kellett, készen áll-e szavakba önteni, hogyan hatott rá az a tragikus végkimenetelű este, amikor Negan a halálba küldte Glennt és Abrahamet. Kíváncsi voltam, fel tudja-e dolgozni, vagy amint azt szokta, szimplán eltemeti magában.
– Ann – rángatott ki az elmélkedésből Daryl mély hangja.
Elképesztő melegség járt át, pedig csak a nevem hangzott el a szájából. Nyeltem egyet, és a szobát meg a fürdőt elválasztó küszöb felé néztem, ahol Daryl állt. Az első, amin megakadt a pillantásom, kicsatolt öve, kigombolt és lehúzott sliccű nadrágja volt. Nem volt könnyű feljebb siklatnom a tekintetem, de azért sikerült.
Úgy hívogatott, mint molylepkét a fény. A fene sem tudja, mely’ pillanatban álltam fel, igazából már csak annyi jutott el a tudatomig, hogy ott vagyok közvetlenül előtte. Lejjebb csúszott nadrágja tökéletes rálátást engedett kiugró csípőcsontjára. Izmos hasfala, csupasz mellkasa és fedetlen vállgödre az érintésemért kiáltott.
– Az én hibám – mondta halkan. – Egy kibaszott napot sem kellett volna ott bezárva töltened. Megtette az a szarzsák? Hozzád ért…
– Csak a hajamhoz – feleltem.
– Ki fogom nyírni azt a szemétládát. Az egész tetves kócerájukat felrobbantom – fogadkozott gyűlölettel a hangjában, és végigsimított az egyik hajtincsemen.
– Együtt elintézzük. Szembe fogunk szállni velük – ígértem, noha valójában a legkevésbé sem rajtam állt, hogy meghozzam ezt a döntést.
Daryl tekintete elkalandozott, akárcsak az ujjai. Megcirógatta az államat, a fülkagylómat, végül belemarkolt a tarkómnál lévő hajba, és birtokba vette a számat. Az ajkaival szétnyitotta az enyémeket, a nyelvével azonnal bebocsátást kért. Eszemben sem volt megtagadni tőle.
A gyomrom görcsbe rándult, a karomon felborzolódott a szőr. A hajamról a nyakszirtemre vezette a kezét, és hol vadul csókolta, hol finoman megharapta az alsó ajkamat, miközben fordult velem egyet, és azzal a lendülettel nekipréselt a fürdőszoba hideg csempefalának.
A vágyból fakadó izgatottság és a csempe sima, hűvös felületének hatására megkeményedtek a mellbimbóim. Mintha Daryl pontosan tudta volna ezt, elszakadt tőlem, lerángatta rólam a felsőmet, majd újra a számhoz hajolt, és a soron következő szenvedélyes csók alatt magához szorított.
Ujjaival végigszántott a hátamon, mire ívbe hajló gerinccel a felsőtestéhez nyomtam a keblemet. Egyetlen mozdulattal kikapcsolta a melltartómat, és nem foglalkozva azzal, hol ér földet, elhajította a helyiség egy távoli pontjára.
– Daryl… – suttogtam félig lehunyt szemmel, amint egy lélegzetvételnyi szünetet tartottunk. A homlokát az enyémnek döntötte, és olyat szólt, amit korábban soha, és ami egész lényemben megbizsergetett.
– Kívánlak – súgta, forró lehelete cirógatta a bőrömet. – Cseszettül. Mindig és csak téged.
Nyögdécselni kezdtem, a szavai úgy hatottak rám, mint valami bódítószer. Minden, ruha által nem takart porcikáját megérintettem, a lapockája környékét megkarcoltam a körmömmel. Felszisszent, a nadrágomhoz kapott, és az alsóneműmmel együtt letolta. Ezután az utolsó gönceinktől is megszabadultunk, és egymásba kapaszkodva, sürgető csókok és érintések közepette beoldalogtunk a zuhanykabinba.
Megeresztette a vizet, a kövér, meleg cseppek leszánkáztak a testünkön, majd eltűntek a lefolyóban. A szappanért nyúlt, végigvezette a bőrömön, különös figyelmet fordítva a mellemre és a köldököm tájékára, aztán letette, és habos kezét becsúsztatta a lábaim közé.
Hátravetettem a fejem, és kis híján felsikoltottam a rajtam eluralkodó kéjes, ködös érzéstől. Hagyta, hogy nekidőljek a kabin oldalának, és aközben, hogy apró csókokkal illette a nyakam és a vállam környékét, gyengéden simogatni kezdett előbb a szeméremajkamnál, majd beljebb, a hüvelyemnél.
Az ölem, ha lehet, még inkább felforrósodott. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az ember átélhet ilyen hatalmas gyönyört, és hogy lehetséges ennyire könnyűnek, már-már légiesnek éreznem magam. Mint egy apró tollpihe, amit a legkisebb fuvallat is képes a levegőben tartani – a talpam mintha el sem érte volna a talajt.
Daryl hajába túrtam, és meghúztam néhány átnedvesedett hajtincsét. Válaszul félbeszakította a csókot, futólag puszit hintett a mellemre, aztán letérdelt, és a bal lábamért nyúlt. Mint egy kirakós darabját, úgy illesztette a combomat a vállára, belemarkolt a fenekembe, és a nyelvével megérintette a csiklómat.
A végsőkig és még tovább hajszolt. Csókok és elnyúló nyelvcsapások végeláthatatlan sorát élhettem át, mígnem az alhasamban felgyülemlő feszültség egyszeriben kirobbant belőlem. Mintha nem is az lett volna számomra az első alkalom, szinte ösztönösen mozdítottam meg, majd ringattam tovább a csípőmet, telhetetlenül követelőzve még többért és többért.
A pulzusom az egekbe szökött, és csak az orgazmus lassú elmúltával normalizálódott. Az egész testemen kellemes fáradtság lett úrrá, így örültem neki, hogy miután Daryl felegyenesedett, magához vont és megtartott.
Bár nem volt benne tapasztalatom, abban az egyben biztos voltam, hogy én is a kedvére szeretnék tenni. Viszonozni akartam azt a csodát, amit velem művelt, de még hozzá sem értem a merevedéséhez, máris eltolta a kezem.
– Ne most! – kérte. – Most csak…
Bólintottam, a nyaka köré kulcsoltam a karjaimat, ő pedig a derekamnál fogva felemelt. Egyikünket sem izgatta sem a rajtunk maradó hab, sem az, hogy eláztatjuk az ágyneműt. Ráfektetett, olyan óvatosan, akár egy porcelánbabát, majd kérdő tekintettel rám nézett. Egy mosollyal válaszoltam.
Jobbját az arcomra simította, csókba vont, míg a másik kezével a bejáratomhoz vezette a férfiasságát. Először csak körözött párat, jelezve az amúgy is egyértelmű szándékát, aztán átdugta a nyelvét a szájüregembe, és ezzel egy időben belém hatolt.
Várt egy keveset, hogy átjárjanak az emlékek, és hozzászokjak a helyzethez, csak ezután mozdult meg. Kihúzódott, majd ismét elmerült bennem. A kezdetben lassú lökések egyre hevesebbé váltak, én pedig nem bírtam visszafojtani a nyögéseimet.
A mozdulataim kapkodóak voltak. Egyszer a fenekébe markoltam, másszor az oldalát simogattam, vagy éppen a vállát szorongattam. Kellő visszafogottsággal beletéptem a hajába, ráharaptam a fülcimpájára, újra meg újra felfedeztem a testét.
Daryl sem volt rest. Elvett és adott, s e kettőt tökéletes egyensúlyban tartotta. Kiszolgálta minden vágyamat. Ha kellett, lassított, ha kellett, olyan gyors tempót diktált, hogy szinte megfordult velem a szoba.
Az utolsó pár lökést elhúzta, amennyire csak tudta. Éreztem, amint élvezete utolsó cseppje is belém ürült, aztán rám hanyatlott, és a mellemre hajtotta a fejét. Sírni tudtam volna örömömben.
Az sem aggasztott, hogy a korábbi alkalomtól eltérően ezúttal nem védekeztünk, viszont tartottam tőle, hogy számára igenis problémát fog jelenteni, amint tudatosul benne. És bár nem akartam elrontani a pillanatot, sürgős késztetés fogott el aziránt, hogy akkor és ott letisztázzam a dolgot.
– Nem úgy csináltuk – szólaltam meg kisvártatva. Reméltem, hogy kapcsol, és nem kell tovább fejtegetnem.
– Ez hozzánk tartozik. Az esélyünkhöz, kettőnkhöz – mondta. – Mindahhoz a jóhoz, ami ránk várhat, ha túl leszünk ezen a sok szarságon. Mert én veled képzelem el. Mindent veled akarok.
A tudomásulvétel keserédesnek bizonyult. Hogyne, részben örültem, ugyanakkor eléggé ismertem már Darylt ahhoz, hogy tudjam, ez a fajta felvállalt érzelgősség nem tartozik hozzá a személyiségéhez.
– Mi történt veled abban a cellában? – suttogtam. Daryl lassan felemelte a fejét, és hosszan a szemembe nézett.
– Megtanultam a megbecsülést.
Könnytől elhomályosuló tekintettel hagytam, hogy legördüljön rólam. Az oldalára feküdt, velem szemben elhelyezkedve, és azzal a lendülettel ránk húzta a takarót. Finom becézgetéssel, leheletkönnyű érintésekkel szenderítettük egymást álomba.
Ahogy lecsukódott a szemem, úgy éreztem, nincs többé lehetetlen számunkra. Szentül hittem, hogy együtt minden ránk váró nehézséggel képesek leszünk megküzdeni, és soha többé senki nem állhat közénk.
Akartam, hogy így legyen.
Akarta, hogy így legyen.
Így már csak azokkal kellett szembeszállnunk, akik nem akarták, hogy így legyen.

1 megjegyzés:

  1. Teljesen elkényeztettél bennünket fejezetekkel most az ünnepek alatt. :) Ez a mostani pedig... istenem, erre megérte várni. Zseniális lett!

    VálaszTörlés